6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárSzulák Andrea inkább él egyedül

Szulák Andrea inkább él egyedül

Az 52 éves Szulák Andrea nagyon jól érzi magát. Kiegyensúlyozott, felszabadult és jókedvű.

Szulák Andrea inkább él egyedül

Hogy ennek mi az oka? A Nagy Duett zsűrijében ülő énekesnő erről mesélt a Meglepetés című hetilapnak – írja a Blikk.

– Negyvenévesen azt hittem, hogy ötvenéves koromban egy bohém művésznő leszek, akinek a nappalijában Nyári Károly zongorázik, és aki a barátnőivel pezsgőt kortyolgat esténként – árulta el Andrea. Való igaz Rozina  lánya születésével gyökeres fordulatot vett az élete, de ezt ő egyéltalán nem bánja. – Hétköznapi életet élek, és minden gondolatom a kislányom körül forog – lelkendezik a színpadon dívát, otthon pedig háziasszonyt alakító énekesnő. Hozzátette, nagyon sok időt töltenek együtt, egyre többet sütögetnek közösen.

Szeretném, ha Rozina úgy érezné, amikor mellettem van, nem kell félnie semmitől– mondta Szulák, majd beszélt arról is, hogy mi a helyzet az apukával. – Örülök, hogy a lányomnak nem kell nélkülöznie az apját. Gáborral nem állunk rossz viszonyban, inkább élek egyedül, mint valakivel boldogtalanul.

Kifejtette azt is, hogy nagyon élvezi a munkáját, még ebben a hónapban lesz egy bemutatója a Budapesti Operettszínházban, A chicagói hercegnő című darabban játszik.

És utána mi lesz ha visszavonul?

– Lelki szemeim előtt látok egy kockás abroszos kisvendéglőt – ecsetelte nevetve a legendás munkabírású színésznő.

 

forrás: anna.hu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem