Home Főhírek Gazdaság Szükségtelen az otthoni élelmiszerkészletek felhalmozása – videó

Szükségtelen az otthoni élelmiszerkészletek felhalmozása – videó

Illusztráció, Szabad Föld

Hatalmas tömeg volt szombaton a boltokban, főként a reggeli, délelőtti órákban, és ugyanúgy néhány centire álltak egymástól az emberek a pénztárnál, mintha éppen nem egy világjárvány közepén lennénk.

Ez azért baj, mert az ilyen találkozásokat is minimumra kellene csökkenteni – hangzott ez az M1 Híradójában.

Egy miskolci gyógyszertárba csak annyi beteget engednek be, amennyi kiadóablak működik. A közelgő nemetei ünnep miatt a napokban többen váltották ki a gyógyszereiket.

Az emberek nagy része tudomásul vette, hogy most már a gyógyszertár előtt kell várakozni, és ezt csendben és fegyelmezetten teszik. Fel kell hívjuk a figyelmet arra is, hogy a gyógyszertár előtti várakozásnál is tartsák a megfelelő távolságot a fertőzésveszély elkerülésének érdekében” – mondta Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége szakmai igazgatója.

A hévízi termelői piacon is kézfertőtlenítők vannak a koronavírus miatt. Ezeket a vásárlók és az árusok is használhatják. Tovább szigorították a higiéniai szabályokat is, csak fóliával letakart élelmiszereket lehet eladni, illetve táblák figyelmeztetnek, hogy tilos az árut megérinteni. Sonkát és sajtot is csak pálcikával szabad kóstolni.

A budapesti boltokban a kasszáknál napok óta sorok kígyóznak. Néhányan így készülnek a koronavírusra. Nem mindenki halmoz fel készleteket a vírus miatt, sokan a boltok március 15-i zárva tartása miatt vásároltak szombaton. A tartós élelmiszer mellett kelendő a frissáru is. A forgalom a megszokott mintegy háromszorosa, megközelíti a karácsonyi szezont.

Nincs értelme nagyobb élelmiszerkészleteket felhalmozni” – mondta az M1-nek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Hangsúlyozta: lehet, hogy a polcok kiürülnek, de ez időszakos, az élelmiszerellátás Magyarországon biztosított, nem kell hiányra számítani. Ezért is felelőtlenség az élelmiszerhiányhoz kapcsolódó pánikkeltést.

Hozzátette, a legfontosabb garancia a készlethiányra az, hogy a hazai élelmiszerkínálat 80 százaléka hazai forrásból származik, tehát a gyártókapacitások rendelkezésre állnak. Vámos György arról is beszélt: minimális áremelkedésre lehet számítani, de a magyar üzleteknél eddig nem tapasztalták, hogy a kereskedők extraprofitra szeretnének szert tenni, és ezt a kormány ellenőrzi is.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu

ElőzőA koronavírus-járvány miatti korlátozások csökkentik a légszennyezést – videó
KövetkezőIttas vezető ütközött össze egy busszal
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás