7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságSztrájkolnak egy miskolci autóipari cég dolgozói

Sztrájkolnak egy miskolci autóipari cég dolgozói

Beszüntette a munkát szerda este hat órakor a miskolci SEGA (Starters E-Components Generators Automotive Hungary) Kft. dolgozói közül mintegy félszáz ember, az autóipari érdekeltségű társaság alkalmazottjai egyebek mellett alapbér-emelést, lojalitási és karácsonyi bónuszt, öt év munkaidő esetén jubileumi jutalmat követelnek a kínai tulajdonú cég vezetésétől.

Őri Zoltán, az Életre Tervezett Munkavállalók Szövetsége (ÉTMosz) helyi titkára az MTI-nek elmondta: a több mint 1600 dolgozót foglalkoztató társaság embereiből azért csak ennyien nem vették fel a munkát, mert a munkáltató jószerivel ellehetetlenítette a sztrájkolni készülőket, “embertelen körülmények” között, földön ülve, raklapokkal körülvéve kénytelenek tiltakozni.

Az eddigi bértárgyalások nem vezettek eredményre

A szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés határozatlan ideig tart. Hozzátette, hogy az eddigi bértárgyalások nem vezettek eredményre, a munkáltató pedig legutóbbi, az egyes munkakörökre vonatkozó aránytalan ajánlatával alaposan megosztotta a dolgozókat, így többen azok közül, akik korábban a sztrájk mellett szavaztak, most visszaléptek.

Közölte, hogy 12,5 százalékos általános alapbér-emelést, havonta 2 ezer forint lojalitási bónuszt, a munkába járás 100 százalékos finanszírozását, 15 ezer forintos karácsonyi bónuszt követelnek. Követeléseik közé tartozik még öt év munkaviszony után 15 ezer forint jubileumi jutalom, 15-20 év esetén arányosan emelkedő mértékben, továbbá karácsony előtt nettó 30 ezer forint feltöltés a Szép-kártyákra, nőnapi ajándék a női dolgozóknak és garancia családi nap megszervezésére.

A cég a kollektív munkaügyi vitától elzárkózott

Diószegi Anita, a kft. kommunikációs vezetője az MTI-hez eljuttatott reagálásában cáfolta, hogy a cég a kollektív munkaügyi vitától elzárkózott. Közölte, hogy a munkáltató több héten keresztül folytatott tárgyalásokat a két szakszervezettel (ÉTMOSz  és Vasas), és  hatszor ültek tárgyaló asztal mellé. Az egyeztetések során a társaság többször is, több lépésben is engedményeket tett, és előre mozdult a szakszervezetek követelései felé. A munkáltató jelenlegi ajánlata versenyképes, és méltányos juttatási elemeket tartalmaz – fogalmazott.

Közölte, hogy a munkavállalók 98 százaléka elfogadta a vállalat ajánlatát, és aláírta a munkaszerződés módosítását.

A kommunikációs vezető tájékoztatott arról is, hogy egy órával a sztrájk kezdése után 43 munkavállaló csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Hozzátette, hogy a munkáltató a továbbiakban is biztosítja a sztrájk gyakorlásának feltételeit. A termelés zavartalanul folyik.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work