A sztrájkoló gdanski hajógyári munkások és a lengyel kommunista vezetés képviselői 35 éve írták alá a gdanski egyezményeket, amelyek a Szolidaritás nevű független szakszervezet megalapításához, 9 évvel később pedig a kommunista rendszer bukásához vezettek.
A gdanski egyezmények aláírásával lezárult a lengyelországi sztrájkok 1980 nyarán zajló sorozata. Az 1980 júliusában elrendelt húsáremelés által kiváltott tiltakozások hátterében a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) vezette országban elmélyülő gazdasági és társadalmi válság állt. Az Edward Gierek-féle pártvezetés a ’70-es évek második felében a nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban felvett 12 milliárd dollár értékű hitelekkel próbálta elérni az életszínvonal emelését és a társadalmi hangulat lecsillapodását, de keményen üldözte az egyre jobban szerveződő ellenzéket.
A leghatékonyabb ellenzéki csoport a munkásokkal összefogásra törekvő értelmiségiek által 1976-ban megalakított Munkásvédelmi Bizottság (KOR) volt. Az ellenállás erkölcsi alapjainak megformálásában komoly szerepe volt a katolikus egyháznak, amely az ember természetes méltóságát és szabadságát, a lelkiismeretből eredő szolidaritást hirdette. Ez a belső társadalmi folyamat új erőre kapott II. János Pál pápa 1978-as megválasztásával és 1979-es első lengyelországi zarándoklatával.
Röviddel az 1980-as sztrájkok kitörése után a munkások gazdasági jellegű követelések mellett politikai célokat – köztük a független szakszervezet engedélyezését – is megfogalmaztak. A LEMP erre fizetésemeléseket ígért, ez azonban újabb üzemek dolgozóit ösztönözte a csatlakozásra a tiltakozásokhoz. Július folyamán 177 üzemben mintegy 80 ezer ember függesztette fel a munkát.
Augusztus 14-én a gdanski hajógyár munkásai léptek sztrájkba, akik többek között a földalatti szakszervezetekben tevékeny és emiatt munkahelyéről elbocsátott Anna Walentynowicz és Lech Walesa visszavételét követelték. A gdanski sztrájk már másnap átterjedt a Balti-tenger partja mentén működő többi üzemre. Augusztus 16-án megalakult a tengermelléki tiltakozásokat összehangoló Üzemközi Sztrájkbizottság (MKS), Lech Walesával az élen. Az MKS 21 követelést fogalmazott meg, ezek közül az első és a legfontosabb az állampárttól független szakszervezet engedélyezése volt. Emellett a sztrájk- és szólásszabadságra, a politikai foglyok szabadon bocsátására vonatkozó pontok is szerepeltek a listán.
A hajógyár területén a sztrájk folyamán naponta misét mutattak be, a munkások saját lapot, röplapokat nyomtattak. Az MKS kérésére a gdanski boltosok nem árusítottak alkoholt.
Később egy másik hajógyári központban, Szczecinben és a sziléziai bányavidéken fekvő Jastrzebiében is megalakult az MKS, itt a gdanskiakhoz hasonló követeléseket fogalmaztak meg.
A tiltakozáshullám egyre erősödött, augusztus 23-án a tengermelléken általános sztrájkot hirdettek. A hónap végére országszerte már mintegy 700 üzem és 750 ezer ember sztrájkolt.
A KOR arra hívta fel a hatalom képviselőit és a sztrájkolókat, hogy tárgyalásos úton oldják meg a helyzetet. Az értelmiségiek egy csoportja – köztük Tadeusz Mazowiecki későbbi, a rendszerváltás utáni első kormányfő – a gdanski hajógyárban a sztrájkolók tárgyalását elősegítő tanácsadó testületet alakított.
A Szovjetunió vezetői kemény fellépést szorgalmaztak, Gierek azonban – egyensúlyozva a LEMP keményebb és liberálisabb frakciója között – a politikai megoldás mellett igyekezett kiállni. A gdanski és a szczecini követelések teljesítését a párttitkár egy televíziós fellépésben elutasította, ugyanakkor beleegyezett abba, hogy a hatalom képviselői – Mieczyslaw Jagielski és Kazimierz Barcikowski miniszterelnök-helyettesek – tárgyalóasztalhoz üljenek a sztrájkolókkal. E megbeszélésekkel párhuzamosan Varsóban ülésezett a LEMP Központi Bizottsága, ez augusztus 30-án jóváhagyta a sztrájkolókkal aláírandó megegyezések alapelveit. Szczecinben aznap megkötötték az MKS követeléseinek egy részét jóváhagyó egyezményt.
Augusztus 31-én a gdanski hajógyárban Walesa és Jagielski televíziós kamerák előtt ünnepélyesen aláírták a 21 pont többségét jóváhagyó gdanski megállapodást, amely zöld jelzést adott a független szakszervezet létrehozásához.
A megállapodásokat követően, szeptember elején a LEMP vezetése leváltotta a szívrohamot kapó Giereket, a párt legszűkebb vezetésébe keményvonalú kommunistákat neveztek ki. Míg a sztrájkolók képviselői a gdanski megállapodástól nyitottabb politikai légkört reméltek, a hatalom képviselőinek ez teret adott a helyzet konszolidálására. A párt szovjet nyomás alatt egyre keményebb vonalra váltott, egészen a hadiállapot 1981. decemberi bevezetéséig.
Bár az 1980 őszén megalapított Szolidaritás – a szovjet blokk első hivatalosan engedélyezett független szakszervezete – a hadiállapot után ismét föld alá szorult, működése utat nyitott az 1989-es rendszerváltáshoz. A szakszervezet, amelynek közel 9,5 millió tagja volt a mintegy 25 millió felnőttet számláló országban, társadalmi mozgalommá alakult át, a kommunista rendszeren belül demokratikusan megszervezett struktúrákkal működött. Tekintélyének köszönhetően a szervezet jelképének tartott Lech Walesa 1983-ban Nobel-békedíjas lett. A mozgalom példája, képviselőinek a szomszédos országokban szerveződő ellenzékkel való kapcsolatai, a Szolidaritás 1981 őszén megtartott első kongresszusán elfogadott, Kelet-Európa dolgozóihoz intézett felhívása ösztönző hatással volt a térség társadalmaira, amelyek szabadságvágya a nyolcvanas évek végén demokratikus fordulathoz vezetett.
A Szolidaritás – a lengyelországi szakszervezetek legnagyobbikaként – jelenleg is fontos társadalmi erő, támogatása hozzájárult például Andrzej Duda elnökválasztási győzelméhez is.
Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
