Két szovjet felségjelzésű B-25-öst lőttek le 1944-ben Magyarország felett, az ismeretlen halottakat most sikerült azonosítani.
Egy magyar szakértői csapat többéves munkája eredményeként névtáblák kerülhetnek két, 1944 nyarán lelőtt harci repülő hősi halottainak sírjára. Összesen tizenegy, különlegesen képzett szovjet katonáról van szó, akik amerikai gyártmányú B-25-ös bombázókkal épp hazafelé tartottak, amikor német vadászok lelőtték őket Magyarország területén.
Az önmagában is érdekes történetről és a lehetetlennek tűnő kirakós összeállításáról Nagy Gábort, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésztechnikusát, a roncsvadászat elindítóját és vezetőjét kérdeztük. A szakember 1995 óta folytat repüléstörténeti kutatásokat, érdeklődésének homlokterében eleinte a hazánk területén hősi halált halt angol és amerikai pilóták sorsa állt. De kezdjük az elején.
Különlegesen képzett pilóták
1944 augusztusában a második világháború végkimenetele nem volt kétséges, a magyar honvédség már a Kárpátok védelmére rendezkedett be. Hazánk egén megszaporodtak a szövetséges bombázók, de élénk volt a – mondjuk úgy – átmenő forgalom is. A szovjet Vörös Hadsereg repülőgépei például Magyarországon keresztül juttattak élelmet, hadianyagot, fegyvereket a jugoszláv partizánoknak, a köznyelv Tito-buszoknak vagy Tito-járatoknak nevezte ezeket a kötelékeket.
Az augusztus 9-ről 10-ére virradó éjjel egy ilyen Tito-járat, 21 szovjet felségjelzésű gép indult a Kijev melletti Kalinovkáról a megszállt Jugoszlávia felé:
Veszélyes küldetés volt, ellenséges területen, éjszaka kellett repülni sokszor rossz időjárási körülmények között, és megtalálni a célpontot. A pilóták és a személyzet ehhez mérten különlegesen képzett katonákból állt
– emeli ki a 24.hu-nak Nagy Gábor.
Szovjetek a B-25-ösökben
Visszafelé tartottak, amikor a riadóztatott német éjjeli vadászok két B-25-öst lelőttek, az egyik hat pilótával Nagymányok térségében egy erdőben zuhant le, a másik öt fővel a fedélzetén Akasztón egy családi ház udvarán fúródott földbe. Mindkét gép legénysége életét vesztette, őket ismeretlen halottként eltemették, a roncsokat elszállították és nyersanyagként beolvasztották.
Az akasztói eset különösen tragikus volt. Az iszonyú robajra ugyanis a tulajdonos 21 éves fia az ajtón át próbált menekülni, de a roncsból fröcskölő üzemanyag őt is elborította.
A fiú lángoló ruházattal egy közeli sáros-vizes tóhoz futott, de mire belevetette magát annyira megégett, hogy nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
Itt érdemes tisztázni, hogyan kerültek szovjet katonák az amerikai gyártmányú, kétmotoros bombázók, a B-25-ösök fedélzetére? A válasz egyszerű. A későbbi hidegháború csírái ugyan már megvoltak, ám a közös ellenség összefogta a szövetségeseket, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok úgynevezett kölcsönbérleti szerződésekkel abban segítette Sztálint, amiben csak tudta. Ruha, repülők, járművek, hosszan sorolhatnánk.
Közös sírban
A nagymányoki áldozatokat tehát ismeretlenként, a tragédia helyszínén az erdőben temették el. Sírjuk fölé a háború után emlékművet emeltek, amit az 1956-os forradalom során helyiek ledöntöttek.
Ezt követően a maradványokat exhumálták és Nagymányok belterületén temették el őket, majd egy újabb exhumálás után 1957. április 4-én a bonyhádi szovjet katonai temetőben, egy külön parcellában helyezték örök nyugalomra, mint ismeretlen szovjet katonákat
– részletezi Nagy Gábor.
Az akasztón lezuhant katonákat darabokra tépték a robbanások, a helyiek csak testrészeket vagy azok darabjait tudták összeszedni, ezeket a helyi temetőbe vitték, de sírjukat nem ismerjük.
Tűt kerestek a szénakazalban
A két esettel a világháború óta senki nem foglalkozott, a katonákat ismeretlen helyen nyugvó hősi halottaknak tekintették Oroszországban, hozzátartozóiknak nem tudtak részletekkel szolgálni. Nagy Gábor figyelmét egy kanadai szakember hívta fel a két szovjet B-25-ösre, a kutatást 2012-ben kezdte.
A munka Magó Károly zászlós, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szakembere, hazánk egyetlen államilag elismert roncskutatója csatlakozásával vált „hivatalossá”, a csapat pedig Derner Tamásrepülőgépoktatóval vált teljessé. Céljuk annak meghatározása volt, melyik gép hol zuhant le, hogy ebből megállapíthassák személyzetük személyazonosságát és nyughelyét.
Felkutatták és meg is találták a becsapódások helyszínét, ám ott kisebb roncsdarabokon kívül már semmi nem volt, főleg nem olyan gyártási számot, motorszámot, azonosítót rejtő darab, ami perdöntő lehet. Ahogy Nagy Gábor fogalmaz: „mintha tűt kerestünk volna a szénakazalban”.
A maradványok exhumálása szóba sem jöhetett diplomáciai bonyodalmak miatt, és lényegi információval az orosz hatóságok, a még élő szemtanúk, az eset emlékét őrző helybeliek sem tudtak szolgálni.
Megtalálta az édesapját
Maradt hát a fennmaradt dokumentumok, a két gépről hazaküldött rádióüzenetek leiratainak, időrendbe rendezése, majd összevetése a visszaemlékezésekkel. Így sikerült 2015-re végül minden kétséget kizáróan azonosítani a nagymányoki B-25-öst, és így már nyilvánvaló az is, melyik gép zuhant le Akasztón. Egy évvel később igazolást nyert, hogy jó nyomon jártak, ugyanis Tálosi Zoltán kutatónak egy nagymányoki lakosnál sikerült néhány a roncsokról készült eredeti fotót fellelnie, amelyek egyikén látható volt a repülőgép szériaszáma.
Az orosz fél azonnal reagált az eredményre. Az akasztói öt katona egyetlen hozzátartozóját sem tudták felkutatni, ám a nagymányoki hat pilóta közül öt családját értesítették.
A gép parancsnoka, Armen Artemovics Karakazovgárda-százados fia azonnal jelezte, hogy szeretne Magyarországra jönni. Édesapja halálakor ő csak pár hónapos volt, de egész életében gyötörte a kérdés: hol és hogyan halt meg
– emeli ki a roncskutató.
Az akkor 74 éves Jurij tavaly májusban járt hazánkban, megnézte a roncsokat, tisztelgett a közös sír előtt, az erdőben pedig, ahol apja életét vesztette kért néhány perc magányt kísérőitől. A pilóták neveit idén augusztus 9-én napra pontosan a tragédia 75. évfordulóján, ünnepség keretében helyezik el bonyhádi nyughelyükön, de a történetnek itt még nincs vége: a csapat továbbra is elszántan keresi az akasztói áldozatok sírját.
Kiemelt kép: a Nagyatádon lezuhant gép legénységének néhány tagja egy B-25-ös mellett, balról a harmadik a parancsnok, Armen Artemovics Karakazov. Forrás: Borisz Davidov kutató gyűjteményéből
24
