0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Szoros a verseny a leggazdagabb magyarok friss listájának élén

Dátum:

Megosztás:

Megjelent a Forbes legújabb milliárdoslistája.

A magazin legújabb számában olvasható a leggazdagabb 50 magyar listája. Az élen az elmúlt három évhez hasonlóan idén is Mészáros Lőrinc áll 488,1 milliárd forintos becsült vagyonnal, akit Csányi Sándor OTP-vezér követ, vagyonát 468,9 milliárd forintra becsülték.

A Forbes összegzésében azt írta, hogy az elmúlt három év egyértelműen Mészáros Lőrinc felemelkedésének története volt, jól tükrözték ezt az elmúlt évek milliárdoslistái is: azóta, hogy 2018-ban Mészáros Lőrinc vagyona túlszárnyalta Csányi Sándorét, rendre 65–85 milliárdot vert az OTP-vezérre. A sorrend idén sem fordult meg, de soha nem volt ilyen szoros a verseny Magyarország két leggazdagabb embere között.

A felcsúti milliárdos mindössze 9 milliárd forinttal növelte vagyonát az utóbbi lista összeállítása óta, míg az OTP-vezér közel 75 milliárd forinttal – ekkora mértékű növekedést 2014 óta nem produkált.

A harmadik helyen Felcsuti Zsolt áll, aki 286,4 milliárd forintos becsült vagyonával most először dobogós helyre ért a listán. A vállalkozó a régió legnagyobb ipari befektetési csoportját építette fel az 1976-ban a szövetkezeti világból induló családi cégből, ma az MPF Holding központja Szingapúrban van.

Csupán 3,5 milliárd forinttal marad el tőle Veres Tibor, a Wing és a Wallis tulajdonosa, és idén is az élbolyban szerepelnek Megdet Rahimkulov fiai, Ruszlán és Timur, az ötödik és a hetedik helyen. A sokáig rendre dobogós helyen szereplő, újabban politikai álmokat dédelgető Gattyán György idén a hatodik helyre fért fel. A top 10-ben vannak még Demján Sándor örökösei, a jachtjairól elhíresült Duna csoport-tulajdonos, Szíjj László, valamint az Indotek Group társtulajdonosa, Jellinek Dániel.

Idén rekordmennyiségű százmilliárdos szerepel a listán: összesen 16-an vannak, akiknek becsült vagyona meghaladja a 100 milliárd forintot,

köztük például az ellenzéket nemrég pénzzel is támogató Bige László és családja, Wáberer György és Garancsi István.

Nyitókép: index

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...