Home 18+ Szörnyű tragédia történt Budapesten (18+)

Szörnyű tragédia történt Budapesten (18+)

Nyitókép: Karen Moskowitz / Getty Images

Egy 98 éves nő az áldozat.

Magyar Nemzet számolt be róla, hogy meghalt egy ember a Nagykörúton. A lappal az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy egy 98 éves nő az áldozat.

Az újság azt írta, hogy a nő kivetette magát egy társasház negyedik emeletéről. Állítólag gyilkosság áldozata lehetett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya viszont azt közölte a 24.hu-val, hogy idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

Azt viszont megerősítették a portálnak, hogy a nő kizuhant Ferenc körút egyik lakásának ablakából. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Ha segítségre van szüksége
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

(Címlapképünk illusztráció.)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőDobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről – hanganyag, nagyinterjú
KövetkezőNagy a baj! – Teherán – ha Izrael úgy, akkor mi is úgy – felülvizsgálhatják a nukleáris doktrínát – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás