A szomszédok szerint a 41 éves áldozat egy boldogtalan szerelem miatt robbantotta fel magát.
Az önkéntes tűzoltók percekkel a robbanás után már a helyszínen voltak. A férfi állítólag a szoba közepén ült, és még életben volt. „A padlón találtak rá törökülésben, mellette egy öngyújtó feküdt. Személyesen ismerek egy tűzoltót, aki az elsők között érkezett oda, és megpróbálta kihúzni a férfit, mert még életben volt, de néhány perccel később belehalt sérüléseibe” – mondta Iveta Paulová, a falu polgármestere.A tvnoviny.sk szerint a robbanás következtében a lakóház egy másik lakója – egy rendőr – is megsérült, súlyos fej- és lábsérüléseket szenvedett, és még két másik lakót azonnal a nagyszombati kórházba szállították. A többi lakót evakuálták és alternatív szállást biztosítottak számukra. Összesen hat lakás érintett.
„Azt mondják, elhagyta a barátnője, állítólag ezért tette. Ez azonban meg nem erősített információ” – árulta el Iveta Paulová a robbanás okáról. Ugyanerről az indítékról beszéltek a szomszédok is. „Állítólag a barátnője miatt tette. De az, hogy így veszélyeztette a körülötte lévőket, borzalmas” – állították a szomszédok.A helyszínen kisgyermekek sírása hallatszott. „Olyan lakóház volt, ahol sok fiatal család lakik. Az evakuálás ezért nagyon érzelmekkel teli volt” – árulta el a polgármester. „Én az utca túloldalán lakom, ugyanabban a magasságban, és hirtelen, az ablakból láttam a lángokat, hallottam egy hatalmas csattanást” – tette hozzá egy szomszéd.
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Tizenhárom év hosszú idő – ennyi ideje vagyunk együtt Veletek, olvasóinkkal, akik nap mint nap erőt, hitet, motivációt és ötleteket adtok ahhoz, hogy továbbvigyük a Hirmagazin küldetését.
Ez a születésnap nemcsak a miénk, hanem a Tiétek is. Minden kattintás, minden megosztás, minden vélemény számít, és nélkülözhetetlen része annak, hogy ma itt tartunk.
Köszönjük, hogy velünk vagytok, hogy olvastok, vitáztok, kérdeztek és támogatjátok azt, amit csinálunk. Ígérjük, hogy továbbra is naprakész, egyedi és őszinte tartalmakkal állunk elétek – mert a Hirmagazin mindig Értetek volt, van és lesz!
Őszinte szeretettel: Bognár Géza, Hirmagazin.eu