1.3 C
Budapest
2023. december. 9. szombat

Szőrnyű pillanat – Babicsek Bernát holtestére édesanyja talált rá: “Életem végéig kísérteni fog a pillanat” – videó

Dátum:

Megosztás:

Az egész országot megrázta a 41 éves színész és harmonikaművész, Babicsek Bernát halála, aki családi otthonában hunyt el füstmérgezésben.

Mint arról médiánk is beszámolt, január 1-én holtan találták solymári otthonában Babicsek Bernát színészt. Holtestére szülei bukkantak, miután a híresség két napig sem jelentkezett. Babicsek Bernát vélhetően főzni kezdett, de elaludt a fáradtságtól, a tragédiát egy tűzhelyen felejtett olajos serpenyő okozhatta, ami kigyulladt és olyan gázokat szabadított fel, ami miatt elfogyott az oxigén Babicsek Bernát házában. A színész menekülni próbált, de már nem jutott ki a házból.

Újabb részletek derültek ki Babicsek Bernát tragikus halálával kapcsolatban

A színészt utoljára december 30-án látták, a Centrál Színházba lépett színpadra Pokorny Liával, az előadáson ott voltak szülei is.

Még süteményt is sütöttem, hogy megünnepeljük az előadást. Mivel a fiam utána ivott egy pohár bort, mi vittük haza. Már nagyon fáradt volt és mondta, hogy szilveszterkor nem is megy sehova, inkább otthon marad és pihen. Akkor láttuk őt utoljára élve”

– mesélte a Borsnak a színész édesanyja.

Szülei megpróbálták felhívni fiukat, hogy boldog új évet kívánjanak neki, ám senki sem válaszolt a hívásukra. Ezért átmentek, hogy megnézzék, mi történhetett.

“Elkezdtünk kopogni és próbáltunk benyitni a házba, de zárva volt minden. Hirtelen rossz érzés fogott el és a férjem betörte a teraszablakot. Azonnal az emeletre ment én lent kerestem a fiam, de nem volt sehol” – mesélte sírva az édesanya.

Ekkor vették észre, hogy mindent befogott valami fekete füst a tűzhely körül.

“Ösztönösen a konyha sarkába kaptam a fejem és ott, a konyhaasztal mögött feküdt a fiam. Már teljesen meg volt merevedve. Nem volt rajta égési sérülés, csak tiszta korom volt az egész kis feje, ahogy ott feküdt. Életem végéig kísérteni fog a pillanat”

– emlékezett vissza a tragédiára Márta néni, aki azóta képtelen a ház közelébe menni.

Kapcsolódó:

A frontember mindent megtenne, hogy segíthessen egykori zenésztársa családjának.

Szikora Róbert igaz barátságot ápolt a tragikus körülmények között elhunyt Babicsek Bernáttal / Fotó: Grnák László

Szikora Róbert igaz barátságot ápolt a tragikus körülmények között elhunyt Babicsek Bernáttal / Fotó: Grnák László

Bár sokan a sorozatszerepeiből ismerték a mindössze 41 évesen elhunyt művészt, Bernát a zenei életben is rendkívül aktív volt, többek között a Szikora Róbert által vezetett R-Go-ban is négy éven keresztül harmonikázott.

Az együtt töltött esztendők nem múltak el nyomtalanul, Robi és Bernát igaz barátokká váltak, így nem meglepő, hogy az énekes teljesen összetört a fiatalember elvesztését követően, majd kijelentette:

az R-Go a saját halottjának tekinti.

Ez azonban nem minden, Szikora ugyanis azt is elárulta, amennyiben az elhunyt családja beleegyezik, a zenekarral együtt szeretnék állni Bernát temetését, ezzel is tisztelegve az emléke előtt és segítve a gyászoló hozzátartozókat.

„Nagyon sok mindent tanultam meg tőle. Megtanultuk, hogy az nem tangóharmonika, hanem szimplán harmonika. Szeretnénk a temetést is mi magunk vállalni. Nyilvánvalóan a család döntése lesz, de egy biztos, a költségekben mindenképpen segíteni akarunk” – nyilatkozta a Fókusznak a frontember.

blikk, rtl, fokusz

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Finnország válaszától Zelenszkij az őrület határára kerülhet

A finn legfelsőbb bíróság pénteken hozott határozatában úgy döntött, hogy az ország nem adhat ki Ukrajnának egy terrorizmussal...

A Netflix egyik 2023-as debütáltja: Mindent szabad – videó

Mindent szabad (Fair play) Amikor egy méregdrága pénzügyi cégnél szóba kerül egy áhított előléptetés, a szerelmesek, Emily (Phoebe Dynevor)...

Az EU-tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország közel egymilliárd eurót kapjon – egy éven belül

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország módosíthassa a nemzeti helyreállítási tervét....

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool + videó

Nehezen indult be a gépezet, de végül győzni tudott a Liverpool a sereghajtó Sheffield otthonában a Premier League...