Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta 222-en vesztették életüket a fővárosban, nagyrészt hivatásos vagy önkéntes katonák, illetve 64 civil, azon belül négy gyermek

– közölte pénteki sajtótájékoztatóján Mikola Povoroznik, Vitalij Klicsko polgármester első helyettese az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint.

Beszámolója szerint 889-en sebesültek meg, köztük 241 civil, ezen belül 18 gyermek, három mentőápoló és egy mentőorvos. A fővárosban az orosz erők támadásaiban a városvezetés adatai szerint eddig 36 lakóépület, öt magánbirtok, hat iskola- és négy óvodaépület rongálódott meg.

Vitalij Klicsko, a város polgármestere péntek reggel fívérével együtt az éjszaka bombatalálatot kapott Podolszkij nevű kerületbe ment. Az őt kísérő egyik újságíró azon kérdésére, miszerint „Putyin állítja, hogy csak katonai célpontokat támadnak az oroszok”, azt válaszolta „Baromság! Bocsánat, de nézzen körül, hol van itt katonai célpont? Ez az épület talán az?” – majd a háta mögötti panelházra mutatott. Az esetről videó készült.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a bombatámadást kapott Podilszkij kerületben kezdte a pénteket – akkor még úgy tudták, hogy egy ember vesztette életét és 19-en sebesültek meg, köztük négy gyermek

A fővárosban még folyik az élet, másutt viszont katasztrofális a helyzet

A bombázások ellenére Kijevben működik a városi infrastruktúra, így a közművek, a közösségi közlekedés, az egészségügyi ellátás, nyitva vannak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok, a benzinkutak, a piacok, az autószervizek, az állatkereskedések és egyéb létesítmények.

Olekszandr Pavljuk, a Kijev megyei katonai adminisztráció vezetője arról számolt be, hogy a fővárostól mintegy 200 kilométerre északra fekvő Szlavutics várost a harcok teljesen elszigetelték a külvilágtól, emiatt a településen hiány van élelmiszerből és gyógyszerekből.

A megye több kistelepülésén, köztük a vishorodi járási Ivankivszkában, Poliszkében és Dimerszákban katasztrofálissá vált a humanitárius helyzet, nincs távközlés, áramszolgáltatás, élelmiszer és gyógyszer. Irpiny és Hosztomel környékén is az éjjel harcok folytak.

Az ukránok szerint az orosz gyárak éjjel-nappal rakétautánpótlást gyártanak

Az ukrán vezérkar pénteken azt jelentette, hogy az Ukrajnát támadó orosz erők már kilőtték csaknem az összes rakétatartalékukat, az orosz hadiipari vállalatok ezért éjjel-nappal dolgoznak. Donyeck megyében az orosz erők több települést elfoglaltak, és ellenőrzésük alá vontak több útvonalat. A vezérkar nem részletezte, mely településekről van szó.

Kijev környékén Oroszország növelte csapatai létszámát, az ország északi részében, Voliny, Poliszka és Szeverszk felé azonban az elmúlt egy napban nem volt csapatmozgás. Az orosz erők nem támadtak Szumi és Dnyipropetrovszk megyében sem, átcsoportosításokat hajtanak végre, szállítási útvonalakat építenek ki, viszont intenzívebbé tették a felderítést ezekben a térségekben – tette hozzá a vezérkar.

Az orosz csapatok a keleti országrészben a Harkiv megyei Izjum város elfoglalására tesznek újabb és újabb kísérleteket. A luhanszki régióban Rubizsne falu környékén fokozták támadásaikat, folyamatosan ágyúzzák a civil infrastruktúrát – közölték még.

Szerhij Borzov, a nyugat-ukrajnai Vinnicja megye katonai adminisztrációjának vezetője közölte, hogy az éjjel az ukrán légvédelem megsemmisített a térségben három orosz manőverező robotrepülőgépet.

A vezérkar legfrissebb összesítése szerint eddig megközelítőleg 14 200 orosz katona vesztette életét, ezer esett fogságba, az ukrán erők 100 orosz repülőgépet, 116 helikoptert, 456 harckocsit, több mint 1450 egyéb páncélozott járművet és három hadihajót semmisítettek meg. Az ukrán veszteségeket nem közölték. Egy a nexta tv által publikált videó szerint civilek az út mellett térdelve várták, hogy a halott katonák testét szállító kamion elhaladjon mellettük.

A Nexta TV kommentárja szerint a fenti videón ukrán katonák holttestét szállító kamion haladt el azon az úton, ahol a civilek térdelve, néhányan imádkozva fejezték ki tiszteletüket az elhunytak előtt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki videoüzenetében arra figyelmeztette Moszkvát, hogy az Ukrajna elleni háború a kilencvenes évek szintjére süllyeszti vissza Oroszországot. „Biztos vagyok abban, hogy az ellenünk indított háborúval mindent lerombolnak, amit az orosz társadalom az elmúlt 25 évben elért, és visszatérnek oda, ahol egykor emelkedni kezdtek, a lendületesnek nevezett 90-es évekbe. Viszont most nem szabadon, az emberek millióinak alkotói vágya nélkül teszik ezt” – mondta az államfő.

euronews

Hirmagazin.eu