Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szörnyű: halálra gázolt a vonat egy embert Ceglédnél

Halálra gázolt a vonat egy embert Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között hétfőn, a vonatok csak az egyik vágányon közlekednek, így hosszabb a menetidő – tájékoztatta a rendőrség és a Mávinform az MTI-t.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a gázolás a nyílt pályán történt.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese közleményében azt írta, hogy a Nyugati pályaudvarról Ceglédre tartó Z50-es személyvonat gázolt. A járatok csak az egyik vágányon közlekedhetnek az érintett szakaszon, emiatt hosszabb a menetidő a Budapest-Cegléd vonalon.

Közben szintén a Budapest-Cegléd vonalon a kivitelező befejezte a munkát a városligeti elágazás és a kőbányai teherpályaudvar közötti szakaszon, így ismét mindkét vágányon közlekednek a vonatok. Délutántól a lajosmizsei és monori járatok ismét a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek – olvasható a közleményben.

Rákosliget és Pécel között meghibásodott a biztosítóberendezés. Lelassítja a péceli vonatközlekedést, a Budapest-Hatvan között utazók 20-30 perccel hosszabb menetidővel számoljanak.

Közzétette: MÁVINFORM – 2019. szeptember 16., hétfő

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Northfoto

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás