6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárSzörnyen fiatalon hagyott itt bennünket: 38 évesen, borzasztó körülmények között hunyt el...

Szörnyen fiatalon hagyott itt bennünket: 38 évesen, borzasztó körülmények között hunyt el a legismertebb magyar színésznő

Az egyik legismertebb magyar színésznő volt a harmincas évek Budapestjén, ehhez képest itthon hírnek sem számított, amikor 1950-ben, 38 évesen tragikus körülmények között elhunyt

– írja a kiskegyed.hu

Következzék Ágay Irén fájdalmasan rövid élete!

1913-ban született Budapesten, az apja tanítóként dolgozott. Ágay Irén húszévesen már filmezett, a nézők pedig imádták a törékeny szépséget.

Erről Te sem maradhatsz le!

Az egyik nap Jávor Pállal forgatott, aztán Kabos Gyulával, a vígjátékokat pedig falta a közönség. Az újságok mindenről részletesen beszámoltak vele kapcsolatban. Például 1935-ben, a Címzett ismeretlen című film forgatásáról is, ahol a külső helyszíneket a Balatonnál, Balatonfenyvesen vették fel, a postahivatalt viszont már Pesten, a filmstúdióban építették fel. Így fordulhatott elő, hogy a filmben Ágay a Balatonnál lépett be az épületbe, de már Budapesten érkezett a postahivatalba.

Szörnyen fiatalon hunyt el Ágay Irén Fotó: Fortepan / Romák Éva

Szörnyen fiatalon hunyt el Ágay Irén Fotó: Fortepan / Romák Éva

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem