Mindeddig abban a hiszemben voltam, hogy a Szörényi könyv (Rohan az idő) gyenge bulvár iromány, hiszen amit a magazinokban olvastam, azok nem is igértek többet. Egy elrontott házasság, egy szerelmi háromszög vagy egy hétköznapi hiszti története, nos ezt találták érdekesnek a mi bulvárlapjaink a Szörényi Levente és Stumpf András nevén megjelent könyvből. Szerencsére többről szól…
Két markáns Szörényi-interjúra is emlékszem az utóbbi évekből, amely a Heti Válaszban jelentek meg és ezek után nagy csalódás lett volna, ha csak egy pletykakötetre telt volna a muzsikus és az ex-HV újságíró tollából. Nem is így történt. Most, hogy végre a kezembe került a kötet és elkezdtem olvasni, újra és újra meglepődtem, hogy lám, lehet tényszerűen is írni a magyar rockzenéről is, ha az elbeszélő és a krónikás nem pletykákból és legendákból építkezik, nem fényezik azt a koronát, amely amúgysem szorul rá. Szörényi kíméletlenül őszinte, akár a szakmáról, akár a magánéletéről mesél és a bulvárlapok által idézett rövid részletek sem lógnak ki a könyvből, azok csak illusztrálják a kort vagy egy fontos mozzanatot.
Miért is csodálkozom e remek könyvön, amikor az Illés zenekar énekese és dalainak szerzője, a zenében sem ismert korlátokat, Bródyval a legszebb magyar dalokat írták. Mégis, lefegyverez ez a Magyarországon szokatlan tényszerűség, amelyben egyetlen kritika, megjegyzés sem csúszik át személyeskedésbe, de hajszálpontosan dokumentál. Miután negyven éve ismerem a magyar rockzenét és környékét, sok történetet hallottam már, néhányat több verzióban is, mégis új volt, érdekes volt Szörényi sorvezetőjével követni.
Egyetlen hiányérzetem támadt, miután a Rohan az idő végére értem, hogy Szörényi nem beszélte ki, túl gyorsan ugrotta át azt a váltást, amikor az Illésből kiléptek és megalapították a Fonográfot. Ahogy emlékszem, Potsdamban beszélték meg a kiugrást Bródyval, amely érdekes helyszín, ha visszalapozunk 1945-ig és érdekes helyszíyn akkor is, ha az Illésre gondolunk, hogy mit kerestek ők az NDK-ben, de hogy a „Sárga rózsa”, a „Miért hagytuk, hogy így legyen” vagy az „Európa csendes” után, hogy jön a Jöjj kedvesem vagy a Szörényi által is emlegetett Hunyd be a szemed, azt azért érdemes volna legalább utóbb kielemezni. És ez akkor is érdekes, ha amúgy Szörényiék a countryban is nagyon jók voltak, s azzal inkább befuthattak volna külföldön, mint az Illéssel. Egyébként meg számomra úgy tánik, hogy Szörényi az Illés idején még maga sem mérte fel, hogy milyen szép és fontos dalokat írtak. Azt ugyanis elmeséli, hogy A koncerten a Fonográfra nem volt kíváncsi a közönség, mindenki az Illés dalokat akarta hallani, amely már hét éve nem létezett, és akkor ő ezen megdöbbent.
Forrás: mixonline;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
