Szomorú…

Gyula, 2015. december 16. Szívkatéterezésre alkalmas kezelõ a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház. 24.hu

Többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben

Újabb nyílt levelet jelentettek be Facebookon az orvosok, aki múlt év decemberében a hálapénzbombát robbantották. Az ‘1001 orvos hálapénz nélkül‘ néven működő csoport hivatalosan holnap hozza majd nyilvánosságra következő állásfoglalását, amelynek első verziója már ma elérhető a neten, és a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos elkeserítő helyzetet tárgyalja.

A nyílt levél szerint Magyarországon egy év alatt többen vesztik életüket kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben, és triviális problémákkal kórházba kerülő betegek is meghalhatnak olyan kórokozóktól, amelyeket már az intézménybe kerülésük után szedtek össze.

A levelet megfogalmazó orvosok szerint:

A MINIMUMFELTÉTELEK HIÁNYÁRÓL ÉS A KÓROKOZÓK TERJEDÉSÉNEK MÉRTÉKÉRŐL A KORMÁNY ÉS AZ ÁLLAMI ELLENŐRZŐ SZERVEK ÉVEK ÓTA TUDNAK, ENNEK ELLENÉRE NEM TESZNEK SEMMIT. RÁADÁSUL AZ ADATOKAT ÉVEK ÓTA TITKOLJÁK ÉS NEM ÁTLÁTHATÓ FORMÁBAN BOCSÁTJÁK A SZAKMA ÉS A NYILVÁNOSSÁG ELÉ.

A levél Facebookra ma felkerült verziójában egészen durva állítások szerepelnek.

Vannak kórházak, ahol még a sterilizáló is leállt, a WC-t nem lehet lehúzni, a beteget nem lehet elkülöníteni, nem jut tiszta pelenka, nincs fertőtlenítőszer, a vezetők visszamondják a takarítást, mert nincs rá forrás. Előfordul, hogy egy kéztörés ellátása után belehal a beteg a kórházi baktérium okozta  bélgyulladásba, vagy lélegeztetőgépen végzi egy gyermek, mert a mandulaműtét során kórházi, terápiarezisztens kórokozók támadják meg.

A borzalmas körülményeket megelégelő orvosok öt pontos felhívást intéztek a kormányhoz:

  1. Bocsásson azonnali, rendkívüli segítséget (pénzügyi forrást fertőtlenítő szerekre, gyógyszerekre és egészségügyi szakszemélyzetet) a kórházi osztályok bakteriális fertőzésének megállításához!
  2. Osztályokra lebontva készüljön nyilvános értékelés a WHO szempontjai szerint. Ezalapján készüljön azonnali higiénés cselekvési terv.
  3. A Kormány biztosítsa az ÁNTSZ függetlenségét, ne tagolja a minisztériumi bürokrácia alá!
  4. Hozzák teljes nyilvánosságra a fertőzéssel kapcsolatos adatokat. A szakmai szervezetek részletes, teljes körű tájékoztatása mellett a nem szakértő társadalmat is érthetően informálják!
  5. Teljes transzparenciát! Az ÁNTSZ tegyen eleget törvényben meghatározottkötelezettségének és hozza nyilvánosságra, hogy mely egészségügyi intézményekteljesítik az érvényben lévő minimumfeltételeket!
index
ElőzőNehéz lesz közlekedni a hétvégén Budapesten, a Nyugatinál már ma kezdődik az őrület, mutatjuk
KövetkezőFolytatódik a botrány – Megszólalt a tánctársulat ügyvezetője: kemény dolgokat állít az ExperiDance atyjáról
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás