Home Szabadidő Bulvár Szomorú hírt jelentett be a legendás magyar zenész

Szomorú hírt jelentett be a legendás magyar zenész

A beatkorszak legendás bandájának frontembere bevallotta, valószínűleg zenei pályafutása végén tart.

Februárban egy utolsó koncert erejéig színpadra áll a Fonográf.

„Ebben a korban már szívesebben ücsörögnék otthon, de a nézők, a rajongók kedvéért még egyszer felmegyünk a színpadra a Fonográffal, amely csapattal utoljára 2014-ben játszottunk együtt” – harangozta be a Blikknek a február 16-i koncertet Szörényi Levente.

A zenei pályán már nincsenek nagy terveim, pont elég, amit létrehoztunk, sőt lehet még sok is!

Az Illés már elbúcsúzott az Illés 50-nel 2014-ben, a Fonográfban még egyben vagyunk, így mindenki folyton nyaggatott, hogy játsszunk már. Beleálltunk” – mondta őszintén Szörényi, akinek a zene már nem az élete meghatározó része, boldog nagypapaként képzeli el hétköznapjait, és a jövőt is ennek megfelelően alakítja.

Arra vágyom, hogy legalább a nagyobbik unokám érettségi bankettjén ott lehessek.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás