Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Szomorú hír! A munkavállalók fele a mobilján szabadidejében is dolgozik

A technológia terjedése nem csak a kommunikációnkat alakította át: az okostelefonoknak köszönhetően eltűnik a határ munka és magánélet között.

(Kép: Shutterstock)

Az európai dolgozók 45 százaléka például már a hivatalos munkaórákon és az irodán kívül is folyamatosan elérhető, a kollégák rendelkezésére áll. A technológia által biztosított rugalmasságot azonban maradéktalanul kiélvezzük, a munkavállalók 24 százaléka a mobiljának köszönhetően például már sokkal gyakrabban él a távmunka lehetőségével.

Már elérhető Magyarországon a Samsung Galaxy Note9, amely egyaránt helyt áll a munka és a magánélet világában.

Az elmúlt hónapokban a koreai óriáscég azt kutatta, hogy az okostelefon milyen hatással van a munkaidő és munka elvégzésének helyére. A 10 európai országot vizsgáló kutatásból kiderül, hogy a tipikus, 8 órás munkaidő már a múlté, a mobil technológia új, alternatív idősávokat és helyszíneket kínál a munkavégzésre.

Úton-útfélen dolgozunk

A megkérdezettek 58 százaléka gondolja úgy, hogy a rugalmas, nem helyhez kötött munka sokkal hatékonyabbá teszi a munkavállalókat. Ennek ellenére a dolgozók 73 százaléka még mindig a munkahelyén érzi magát a leginkább produktívnak.

A Samsung kutatásából kiderült, hogy a dolgozók mindinkább kihasználják az ingázás alatti üres órákat is, a munkahétből 1,4 órát abszolválnak ilyenkor, míg átlagban heti 1 órát dolgoznak a megkérdezettek a szabadban és 0,7 órát valamilyen kávézóban vagy étteremben.

Élvezzük a szabadságot, és több magánéletre vágyunk

A kutatás rávilágít arra is, hogy a mobil technológiai fejlődésnek köszönhetően a munkavállalók 40 százaléka sokkal elkötelezettebbnek érzi magát a saját munkája iránt, mint 5 évvel ezelőtt. 51 százalékuk nyilatkozta, hogy például jelentősen könnyebben tud együttműködni a más-más helyszínen dolgozó kollégáival.

A munkahelyi és a személyes tér összemosódása azonban aggodalommal tölti el a megkérdezetteket: az európai dolgozók 38 százaléka sokkal stresszesebbnek érzi magát emiatt, 41 százalékuk szeretné, ha megmaradna az éles határ a munkaidő és a magánélet között. A mobil technológia előnyeit azonban tudatosan használjuk, a dolgozók 60 százaléka tesz lépéseket annak érdekében, hogy elkülönüljön a munkaidő és a privát szféra.

Új szokások, új kihívások

Bár a munkaadók és a munkavállalók egyaránt kihasználják a mobil technológia előnyeit, az új típusú munkavégzés mind dizájn, mind adatvédelem szempontjából új kihívások elé állítja az okostelefonok fejlesztőit: olyan infrastruktúrát kell kialakítaniuk, amely mindkét szempontból alkalmassá teszik a mobilokat a munkavégzésre.

A munkavállalók 44 százaléka úgy gondolja, hogy tisztában van vele, hogy miként védje a munkahelyi adatait a készülékén. 45 százalékuk a legtöbb esetben vagy mindig gondoskodik a megfelelő adatvédelemről a céges telefonján, a válaszadók 17 százaléka azonban csupán ritkán vagy soha nem foglalkozik ezzel.

A biztonsági rendszereknek egyre fontosabb szerep jut a készülékeken: olyan infrastruktúrára van szükség, amellyel az adatvédelem könnyen menedzselhető és ellenőrizhető, ugyanakkor nem korlátozza a felhasználókat. Éppen ezért a Note9-en tárolt adatokat és fájlokat a gyár védelmi rendszere, a Knox védi, amelyet olyan biometrikus biztonsági funkciókkal is elláttak, mint az ujjlenyomat-olvasó, az írisz-szkenner, valamint az arcfelismerő technológia.

A Galaxy Note9 4.000mAh-es, a Galaxy csúcskészülékek közül az eddigi legnagyobb teljesítményű akkumulátorral felszerelve érkezik, amely lehetővé teszi a reggeltől estig tartó munkát, telefonálást, üzenetváltást, játékot vagy éppen a maratoni filmnézést, bárhol is legyünk éppen.

A DeX megoldással a Note9 egy asztali számítógép erejét hordozza magában, így segítségével könnyedén szerkeszthetünk akár prezentációkat is a mobiltelefonunkon. Az S Pen érintőtoll segítségével pedig akár videonézés közben is jegyzetelhetünk, míg a mobil touchpadként is funkcionál abban az esetben, ha tartalmakat szeretnénk az egyik alkalmazásból a másikba áthúzni a monitoron, vagy ha egyszerre több ablakban is dolgozunk.

forrás: hirado.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás