Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szomorú hétvége – Halálos baleset ismét..

Egy autós fának hajtott a 6235-ös úton.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. január 29-én nem sokkal 2 óra előtt, hogy Júliamajornál, egy autó ég. Kollégáink a társszervekkel közösen rövid időn belül a helyszínre értek, ahol megállapították, hogy egy személygépkocsi ismeretlen körülmények között letért az útról, előbb árokba hajtott, majd egy fának csapódott, és kigyulladt. Az autóban az eddigi adatok szerint egy fő utazott, aki a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a rendőrök jelenleg is vizsgálják.

police
Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás