13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárSzomorú bejelentést tett gyerekeiről Lajcsi, segítségért kiált

Szomorú bejelentést tett gyerekeiről Lajcsi, segítségért kiált

A bör­tönt is meg­járt nép­szerű trom­bi­tás min­dent meg­tesz, hogy lánya és fiai fel­dol­goz­zák az átélt bor­zal­ma­kat.

Kitörölhetetlen emlékeket hagyott Lagzi Lajcsi gyerekeiben az a szörnyű jelenet, amikor a népszerű trombitást és feleségét saját otthonukban fogták el a rendőrök, hogy bilincsbe verve bevigyék őket a kapitányságra. Bár az eset még 2015 őszén történt, a mulatós király gyerekei azóta sem tudták feldolgozni a történteket, és azt, hogy apjuk börtönbe került.

Szomorú bejelentést tett gyerekeiről Lajcsi, segítségért kiált
Fotó: Szabolcs László

„Az, hogy engem és a feleségemet bilincsbe verve vittek el a gyerekeim előtt, hogy az akkor 13 és fél éves fiamat két nagydarab rendőr ébresztette fel, majd ott maradtak a szüleik nélkül, az olyan megrázó esemény volt az életükben, amiről nem tudunk eleget beszélni”

sóhajtott Lajcsi a Blikknek, majd elárulta: már több pszichológust is megkeresett, hátha tudnak segíteni gyerekein.

„A legkisebb fiam a mai napig nincs jól. Reggel hétkor kommandósok ajtótörő vassal álltak ott a szobájában, és intettek, hogy keljen fel. Mire gondoltak, hogy ellenkezik majd?

– fakadt ki a háromgyerekes apuka, aki pontosan tudja: arra a bizonyos éjszakára mindig is emlékezni fognak.

A lelki helyzetet tekintve én úgy érzem magam, mint akit megerőszakoltak

– zárta le megtörten, ám mindennek ellenére bízik a szakemberek segítségében és tudja, hogy az ilyen nehéz időszakban a családi összetartás és a szeretet a legfontosabb.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem