13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekSzomorú: A látását és barátait is elveszítette Agárdi Szilvi - „Sokan eltűntek...

Szomorú: A látását és barátait is elveszítette Agárdi Szilvi – „Sokan eltűntek az életemből”.. – Szólj hozzá!

Pont egy éve, hogy Agárdi Szilvi teljesen elveszítette szeme világát.

Agárdi Szilvi gyengén látóból négy nap alatt vakult meg teljesen egy évvel ezelőtt. Onnantól kezdve rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie és – ahogy az gyakran lenni szokott az életben -, csak kevesen segítettek neki ebben. Szilvi a Borsnak elmondta, miután megvakult, nehéz volt megemésztenie, hogy szinte teljesen egyedül maradt, hogy eltűntek mellőle a barátok a bajban, de úgy érzi, a szakszerű segítségnek köszönhetően, egyre erősebb lesz.

Agárdi Szilvi
Fotó: Agárdi Szilvi/Instagram

– Rehabilitációra és pszichológushoz járok. Fontos, hogy mentálisan erős legyek. Feltárjuk, hogy milyen ember voltam akkor, amikor még láttam valamit, és hogy most milyen vagyok, mit vetítek ki másokra. Ha az ember a médiában szerepel, nem mindig lehet önmaga és én is sokszor úgy éreztem, hogy azt kell mondanom, amit mások hallani akarnak. Félig-meddig beleőrültem, hogy nem mondhatom ki, amit gondolok. De ennek ellenére is sokan eltűntek az életemből – árulta el Szilvi.

– Miután teljesen megvakultam, elmaradoztak a hívások, de igaz, a koronavírus miatt sem nagyon lehetett programokat szervezni. Persze, az életem teljesen megváltozott: egyedül nem tudtam közlekedni, el kellett kezdenem vakosan élni, mindenhez segítségre volt szükségem és szépen lemorzsolódtak a barátságok. Alig maradt valaki mellettem, de ezt elfogadom, sopánkodni nem volt időm, hiszen a saját, megváltozott élethelyzetemre kellett koncentrálnom – mesélte az énekesnő, aki erős maradt, szakított akkori szerelmével és hazaköltözött a családjához.
„Nem merek egyedül járkálni”

 Meg kellett szoknom, hogy reggel, délben és este is sötét van. Felébredek és tudom, hogy világosnak kéne lenni, de én sötétben vagyok. A családom mellettem áll és mindenhova elkísérnek. Mára már megtanultam egy-két trükköt a vakos közlekedésben is, de bevallom, még egy év után sem merek egyedül járkálni. Megtanultam tökéletesen járdaszegélyt követni és az órajárás szerint csiszoljuk a hallásomat, hiszen ezek tudják megmenteni az életemet – mesélte Szilvi, aki vakvezetőkutyát is igényelt magának, de még időbe telik, mire megérkezhet hozzá a négylábú segítő. Egy biztos, a vak lány úgy érzi, lassan, de biztosan egy új énje születik meg, de a zene és az emberek iránti szeretete nem fog megkopni akkor sem.

„Mindent meg kell kérdeznem”

„Fontos bíznom az emberekben, hiszen most még inkább rájuk vagyok utalva. és ez nem működhet bizalom nélkül. Szerencsére a zene velem van és jelenleg is egy kislemezen dolgozom, járok fellépni is. El tudnám képzelni, hogy meghívjanak tévéműsorokba, szívesen szerepelnék, ha nem főzni kell a konyhába” – fejezte be viccesen Szilvi.

bors nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem