Szolnok a kezdetektől

2014-09-16

Szolnok megyei jogú város, Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye. A Tisza partján fekszik a folyó egyik legfontosabb átkelőhelyénél, elsősorban e helyzet befolyásolta a fejlődését hosszú története során. Rokon nevű történelmi vármegyék: Belső-Szolnok vármegye utódjaként Szolnok-Doboka vármegye (területe a Trianoni békeszerződés után Románia része lett) valamint a mai Heves megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye elődjeként Heves és Külső-Szolnok vármegye.

Szolnokot 1075-ben említik először I. Géza garamszentbenedeki alapítólevelében, Zounok alakban. Valószínűleg Szaunik volt Szolnok megye első főispánja, akit a Vata-féle pogánylázadás idején Gellért püspökkel együtt maggyilkoltak. A XI-XIII. században a várost ZOUNOK, SAUNIC, ZOUNUC és ZAWNUCH néven említik. Valószínűleg nem volt ekkora zavar a település elnevezésében, hanem a különböző hangtani átírások is szerepet játszottak az elnevezések kuszaságában (a latin betűk a magyar rovásírással ellentétben nem fedték le nyelvün hangtani készletét). Az Árpád-ház uralkodása alatt mezőváros volt, Szolnok vármegye központja. Nevét feltehetőleg ispánjáról (Zounok; szerepel a Szent Gellért-mondában is) kapta. A tatárjáráskor elnéptelenedett, IV. Béla népesítette be újra. Sokáig csak faluként szerepelt.

A szolnoki vár és a város a feudális állam megszervezésével alakult ki a Tisza partján, a Zagyva torkolatánál. Ispánsági székhelyként egyben egyházi központ szerepét is betöltötte. Szent István rendelete szerinti tíz település által emelt templomi székhely volt. Szolnok a királyi vármegye felbomlásáig királyi birtok volt. A XI. században a tiszai rév, vámhely és a megyeközponti szerepe elősegítette gyors fejlődését. Ismert, hogy a máramarosi sóbányákból származó árut a Tiszán, vízi úton olcsón tudták szállítani Szolnokra. Ezen kívül szárazföldi utak is átmentek rajta. Ennek ellenére a középkor nagyobb részében megőrizte mezővárosi arculatát és nem fejlődött nagyobb várossá. Vára 1552-ig földvár, illetve palánkvár maradt. Szolnokot Zsigmond király a harmincad alól 1422-ben, a vám alól pedig 1429-ben mentette fel.

A tatárjárás idején a település teljesen elpusztult. Később újra betelepült és vélhetően földből készült töltéssel vették körül a várost, ami az évszázadok városépítési tevékenységei során elpusztult. Az 1241-42-es tatárjárást követően IV. Béla telepesekkel népesítette be a kihalt várost. Szolnok ezekben az évszázadokban többször is gazdát cserélt, tulajdonosai nem fogtak jelentősebb építkezésekbe. A korabeli feljegyzések többször csak faluként említik. Zsigmond király – 1422-ben és 1429-ben – kiváltságokat adott Szolnoknak, ettől kezdve nevezhető mezővárosnak. A városban a sóhivatal és harmincadhivatal működött, az Aranybulla rendelkezésénél fogva a török hódoltságig az ország két fő-sóraktára Szolnokon és Szegeden volt.