8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldSzóbeli vetkőzőshow-ba kezdtek a világ vezetői

Szóbeli vetkőzőshow-ba kezdtek a világ vezetői

Nem tudom, hogy derék fölött vagy alatt akarnak félmeztelenre vetkőzni, de mindkét esetben gusztustalan látvány tárulna elénk

− fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki türkmenisztáni látogatásakor.

Putyin Boris Johnson brit miniszterelnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő élcelődésére reagált, Johnson ugyanis vasárnap a G7-csoport csúcstalálkozóján azt ecsetelte, hogy akár félmeztelenre is vetkőzne, hogy bebizonyítsa, keményebb, mint Putyin.

Trudeau ekkor azzal folytatta a viccelődést, hogy a világ hét legfejlettebb országát tömörítő csoport vezetőinek félmeztelenül kellene lovagolniuk − rekreálva ezzel Putyin elhíresült képsorozatát.

Meg kell mutatnunk a mellizmunkat

− vágta rá végül Johnson.

Ahhoz, hogy valaki jól nézzen ki, elengedhetetlen, hogy felhagyjon az alkoholfogyasztással és más, káros szokásokkal, valamint edzeni és sportolni kell

− folytatta az orosz elnök, utalva ezzel a Boris Johnsont az elmúlt hónapokban övező botrányra, amikor kiderült, hogy kormánya a koronavírus miatti lezárások során több összejövetelt is szervezett, ahol rendszeresen fogyasztottak alkoholt is.

Vlagyimir Putyin lóháton. Fotó: EPA

 

A brit kormány tagjai korábban sem kímélték Vlagyimir Putyint, ha szócsatára került a sor. Ben Wallace védelmi miniszter nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy az orosz elnök kisebbségi komplexusban szenved, ezzel magyarázható az ukrajnai invázió is.

Wallace hozzátette, hogy szerinte a legnagyobb probléma az egész orosz rendszerrel, hogy emiatt egyes államokat a többiek alárendeltjeként kezelnek, úgy vélik, az ő jogaik nem számítanak.

A brit miniszterelnöki iroda ugyanakkor leszögezte, a kijelentések nem egy előre megtervezett, Oroszországot megalázni hivatott stratégia részei. Liz Truss külügyminiszter is elhatárolódott kollégái mondataitól, hozzátéve, hogy ezek egyáltalán nem járulnak hozzá az ukrajnai háború rendezéséhez.

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök szibériai vakációján 2009-ben (Fotó: AFP/Getty Images)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem