6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzlovéniában felmondhatnak a védettségi igazolással nem rendelkező tanároknak..

Szlovéniában felmondhatnak a védettségi igazolással nem rendelkező tanároknak..

Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással – közölte szerdán a szlovén sajtó, arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat.

Szlovéniában szeptember 1-jén kezdődik a tanév. Azok a tanárok, akiket nem oltottak be, vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, hetente kell, hogy teszteltessék magukat, ez munkahelyi kötelezettség

– írták.

Kiemelték: ha valaki alapos ok nélkül utasítja el a tesztelést, az foglalkoztatási kötelességszegésnek minősül. Ebben az esetben felmondás előtti írásbeli figyelmeztetésben kell részesíteni az alkalmazottat, vagy felmondási eljárást kell indítani ellene. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik nem hajlandóak maszkot viselni – hangsúlyozták.

Még több külföldi hír

Amennyiben diák nem hajlandó hordani a maszkot ott, ahol kötelező, az iskolaigazgatóknak értesítenie kell a szülőket, majd az ügyet jelenteni kell az illetékes hatóságoknak – tették hozzá.

Szerdára 508 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon egy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 89-en vannak kórházban, kétszer többen, mint a múlt héten, 19-en közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 974 648-an kaptak védőoltást, közülük 886 876-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 42 százaléka.

Még több külföldi hír

 

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 677 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 370 ezret. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon négy beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8310-re emelkedett. Kórházban 356 beteget ápolnak, 46-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 703 929-en kaptak védőoltást – a jogosultak 41,9, a felnőtt lakosság 50,4 százaléka –, közülük 1 589 077-en már a második adagot is.

Még több külföldi hír

MTI

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem