Laurie Bristow moszkvai brit nagykövet az orosz külügyminisztériumban szerdán közölte, hogy London nem adja ki a Szkripal-ügy két gyanúsítottjának ujjlenyomatait – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Népszava

„Oroszország külügyminisztériuma kérte a moszkvai brit nagykövettől, hogy bocsássák rendelkezésre annak a két férfinak az ujjlenyomatait, akiket Londonban a salisburyi ügy gyanúsítottjaként neveztek meg és Oroszországgal hoztak összefüggésbe. A brit nagykövet kijelentette, hogy a brit fél nem bocsátja rendelkezésre ezeket az anyagokat” – mondta.

Zaharova az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, a brit fél megtagadta, hogy a gyanúsítottakról közreadott információkkal kapcsolatban válaszoljon a felvilágosítást kérő londoni orosz nagykövetségnek. Szavai szerint Moszkva csak a gyanúsítottak nevét és fotóit ismerhette meg, azok útlevél- és vízumszámát nem, és más pótlólagos információt sem kapott.

A szóvivő korábban azt mondta, hogy Moszvkának nem mond semmit a Theresa May brit kormányfő által az orosz katonai hírszerzés ügynökeinek nevezett két gyanúsított, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov neve.

Az orosz Interfax idézte a Bloomberg amerikai hírügynökség jelentését, amely a brit kormányfő szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy Mayt „nem érdekli” a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatandó megbeszélés lehetősége.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát.

Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.

Június 30-án Salisbury közelében, Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves brit nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint az első két áldozatot. Szkripalék hosszas kezelés után távoztak a kórházból, de az amesburyi mérgezés egyik áldozata, Dawn Sturgess július 9-én elhunyt.

Forrás: propeller.hu