5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóSzívszorító családi dráma: ezért menekülhetett a halálba a tiszafüredi házaspár

Szívszorító családi dráma: ezért menekülhetett a halálba a tiszafüredi házaspár

A nő végzetes betegségben szenvedett, ezért akartak együtt távozni.

Tiszafüred — Szívszorító családi dráma állhat a tiszafüredi dupla haláleset hátterében – tudta meg a Blikk. A helybeli házaspár tagjai már hetek óta halottak lehettek, amikor a rendőrök rájuk találtak. A nő és férje otthona körül régóta nem volt mozgás, ám ez nem tűnt fel senkinek, mivel a pár sokat utazott.

Információink szerint ugyanis az év nagy részét Skóciában töltötték. A Tisza-tó menti településre évente csak pár hétre utaztak vissza. Senki sem sejtette, hogy néhány héttel ezelőtt az utolsó útjukra, meghalni jöttek vissza Magyarországra.

– Csak néha bukkantak fel, ilyenkor köszöntünk egymásnak. Az volt a normális, ha nem volt mozgolódás a lakás környékén – magyarázta az elhunyt pár egy, a neve elhallgatását kérő szomszédja.

A rendőröket még a múlt hét vasárnapján riasztotta az egyik utcabeli, miután a gyereke szobájában orrfacsaró bűzt kezdett el érezni. A kellemetlen szag az alig 30 centis falakon szűrődött át.

– „gyszerűen nem bírtunk megmaradni abban a szobában – mesélte az érintett asszony. – Végül a rendőrök törtek be a látszólag üres szomszédos lakásba. Akkor derült ki, hogy két holttest hever odabent: feltehetően már hetek óta ott lehettek. 

Az elhunyt házaspár lakásánál hosszú ideig helyszíneltek a rendőrök, miután a házban holtan találták a nőt és férjét / Fotó: Police.hu

A szomszédasszony azóta ideiglenesen elköltözött a lakásból. Ahogy mondta, nem tud szabadulni a rossz emlékektől, kell egy kis idő, mire a családjával túlteszi magát a történteken.

Úgy tudjuk, a házaspár tagjai a haláluk előtt megjárták a poklot: az asszonynál ugyanis nem sokkal korábban végzetes betegséget állapítottak meg.

– Nagyon szépen éltek, amikor idehaza voltak. Tudtuk, hogy nagy harcot vívnak a nő betegségével, valamint azt is, hogy vesztésre álltak a küzdelemben. Úgy tudjuk, nem bírták elviselni, hogy elszakadjanak egymástól, illetve a szenvedést sem tovább, ezért a férje segíthette halálba szegénykét, majd ő maga is követte a nejét– mnesélte fejcsóválva az egyik helybéli.

 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az asszony halálát idegenkezűség okozta, míg a férfi halálának körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

A szomszédok szerint az asszony vesztésre állt a betegségével szemben

Ha segítség kell:

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work