6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárSzívszorító, a Facebookon gyűjtenek adományt Terry Black gyerekeinek

Szívszorító, a Facebookon gyűjtenek adományt Terry Black gyerekeinek

A szeptemberben elhunyt előadóművész barátnője, Árvai Mónika mindent megtesz, hogy segítsen az elárvult gyerekek helyzetén. Azt semmiképpen nem várják meg, hogy Fanni intézetbe kerüljön.

A Facebook segítségével virtuális árverésbe kezdett az elhunyt Terry Black barátnője, Árvai Mónika.

Mint ismeretes, az előadóművész hatalmas, 150 ezer eurós adósságot hagyott maga után, nyolc hónapig nem fizette a lakbért Németországban, ezért az árván maradt gyerekek most kilátástalan helyzetbe kerültek. Mónika ezért döntött úgy, hogy minden követ megmozgat, és a közösségi média erejében bízva próbál összegyűjteni egy kis pénzt.

„A Terry Black halála után árván maradt és a gondjaimra bízott Rácz Filip Dániel és Rácz Fanni ellátására szeretném fordítani az összeget.
Sajnos jelenleg a német állam semmit nem segít, sőt Fannit állami gondozásba szeretnék venni” – írta a Facebookon a barát.

Az adománygyűjtés azonban egyelőre nem halad túl jól, két nap alatt mindössze 5876 forint gyűlt össze, legalábbis lapzártánkig.

Fotó: Facebook

Forrás: Ripost.hu

Fotó: Facebook

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem