Egy éve annak, hogy Molnár Gusztáv színész egy komlói elvonón töltött 265 nap után újra hírt adott magáról, azt állítva, meggyógyult és végleg leszámolt az alkohollal. Ám szívszorító, döbbenetes felvételek jutottak el a szerkesztőségünkbe, amelyekből kiderült, hogy a Drága örökösök 36 éves, egykoron ünnepelt sztárja minden jel szerint visszaesett, s újra inni kezdett. A képek tanúsága szerint teljesen a padlón van: annyira szétcsapta magát, hogy az utcán aludt egy kuka mellett, míg körülötte sétáltak a rosszallóan a fejüket csóváló emberek.

cixk9kpturbxy82ytcxmmmymmexmdi3nzbmngvlngq1mjqwmgfjm2m1ni5qcgerlqlnbaaawspeaaghmau
Blikk olvasóriportere
  • A szerkesztőségünkbe eljutott felvételek szerint a színész a földön aludt egy kuka mellett
  • Molnár Gusztáv egy évvel az elvonóról való távozása után újra iszik
  • Az ismerősök szerint elutasítja a felajánlott segítséget, pedig újra bevonulhatott volna egy rehabilitációs intézetbe

„Hogy mi az új vágyam ’24-re? Sokan tudjátok, a közelmúltban lapot húztam 19-re, egy új utat, a felépülést és az önismeretet választottam, s szakítottam a halálos „szerelmemmel”, az alkohollal. Bármilyen nehéz és rögös is az út, minden nap megküzdök azért, hogy újragondoljam és újraépítsem magam.”

mxdk9kpturbxy9joda1mwm2owizmzm2mtlkngqzmjkyyjljnmi0yzbins5qcgerlqlnbaaawspeaaghmau
Blikk olvasóriportere

Ezeket a mondatokat Molnár Gusztáv írta a tavalyi év utolsó napján a közösségi oldalára, és úgy tűnt, jó ideig sikerült is betartania, amit magának ígért. Ugyan napról napra építette újra magát, kereste a lehetőségetek, volt színházi bemutatója, egyre több alkalmi munkája, továbbá a magánélete is rendeződni látszott, ennek vége: a minap a Corvin-negyedben látták döbbenetesen állapotban a népszerű színészt, aki néhány évvel ezelőtt, amikor kiderültek a problémái, minden munkáját elveszítette.

y9uk9kpturbxy83zwu0mzzjngmxzjmzzgmwyzjkndjjzmmyngeymjy5mc5qcgerlqlnbaaawspeaaghmau
Blikk olvasóriportere

A közelben dolgozó olvasóriporterünk szerint sajnos lassan mindennapos, hogy Molnár Gusztáv – alaposan felöntve a garatra – megjelenik a környéken, de ilyen rossz állapotban még nem volt. A színészt végül mentő vitte el egy óra múlva a helyszínről, amelyet a helyiek hívtak ki hozzá.

s 3k9kpturbxy82owqwntayzwewy2iwywvhy2eymwnkzgjkngnkzgu0mc5qcgerlqlnbaaawspeaaghmau
Blikk olvasóriportere

– Az utóbbi időben többször, heti több alkalommal is látni erre, egyetlen alkalommal sem volt józan, de ennyire rossz állapotban még nem találkoztunk vele. Először arra lettem figyelmes, hogy a Corvin Pláza előtt ül a kockákon, láthatóan összevert fejjel, aztán átment a szembe lévő grillcsirkéshez, majd az ott lévő kuka mellett lefeküdt. Először azt hittem, csak keres valamit, ahogy lehajolt, de nem ez történt. „Megágyazott magának”, azaz letette a feje alá a kezében lévő papírzacskót és lefeküdt aludni – írta le a döbbenetes jelenetet olvasónk, aki fél óra múlva egy utcával arrébb lett újra figyelmes a népszerű színészre.

hs k9kpturbxy8ymmnmzjuxyzm3nwi3mza4zdu3ngq3nmu3y2i2mtcymc5qcgerlqlnbaaawspeaaghmau
Blikk olvasóriportere


– A járdán elterülve feküdt, félig lelógva az útra. Ekkor már úton volt a mentő, akik nem sokkal később állítólag el is vitték, ezt már a kollégáim mesélték – folytatta az fotókat beküldő olvasóriporterünk, aki az is bevallotta, reméli, ennél mélyebbre már nem süllyed Molnár Gusztáv, hanem újra segítséget kér, mert ha nem, annak tragikus vége lesz…

A Blikk azonban úgy tudja, a színész egyelőre nemhogy nem kér, de el is utasítja a felajánlott segítséget. Információink szerint egyre fogyatkozó barátai találtak neki egy új helyet egy rehabilitációs intézetben, de ő az italt választotta. Úgy tűnik, munkahelyi és párkapcsolati problémái újra a mélybe sodorták, azaz most lenne nagy szüksége a segítő kézre.

– Nagyon kevesen maradtak mellette, mindössze egy-két ember az, aki még próbálja őt kihúzni ebből a helyzetből. Az egyikük nemrég elintézett neki egy újabb lehetőséget, pár nappal ezelőtt kellett volna egy elvonón jelentkeznie, de nem jelent meg.Az a baj, hogy lassan mindenki lemond róla, mert félő, hogy maga is lemondott magáról – tette hozzá az ismerős.

Ám talán még nem késő segíteni, barátoknak, kollégáknak, távoli rokonoknak összefogni a fiatalemberért, aki egészen biztosan érzi, mekkora a baj, ezért is vállalta az elvonót, tett meg mindent azért, hogy legyőzze a betegségét, és ezután, ha a sors is úgy akarja, tiszta lappal újra megpróbálja elnyerni a fia bizalmát, akivel bő egy év kihagyás után, kora tavasszal beszélhetett újra, ellenőrzött körülmények között.

– Tisztában vagyok vele, hogy számos hibát elkövettem, de remélem, sikerül majd közel kerülnünk egymáshoz. Ezt az évet annak szentelem, hogy a fiammal való kapcsolatomat helyrehozzam, és olyan egzisztenciális és lelki biztonságot teremtsek, hogy karácsonykor már a saját lakásomban, egy karácsonyfa mellett töltsük el az ünnepet – fogalmazott akkor lapunknak Molnár Gusztáv, akit tegnap egész nap nem értünk el, telefonja nem volt kapcsolható.

Sok a visszaeső

Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos arról beszélt a Blikknek, hogy Magyarországon nagyjából 75 % a visszaeső alkoholbetegek száma.

– Alapvetően az alkoholbetegségből nem lehet felépülni, egy alkoholistának mindössze absztinens periódusai vannak, ami lehet, hogy két hónapig, de az is lehet, hogy tizenöt évig tart, ám soha nem mondhatja magát teljesen gyógyultnak. Folyamatos odafigyelést, munkát igényel, hogy ne nyúljon újra a pohár után, amiben hatalmas segítséget tud nyújtani az Anonim Alkoholisták csoportja, amelyben ugye, egymás példájából okulva tudnak erőt meríteni a tagok. Ennek a közösségnek különösen felértékelődik a fontossága akkor, amikor a család is elfordult az alkoholistától, ami sok esetben megtörténik, hiszen az otthoniak előbb-utóbb ráunnak az örökös ígérgetésekre, a balhékra, és gyakran teljesen megszűnik a szociális háló az alkoholista ember körül, aki végül teljesen magára marad, és onnan már nagyon nehéz egyedül visszajönni – nyilatkozta a toxikológus.

Forrás

Hirmagazin.eu