Jogi lépéseket tervez Brüsszel ellen a migránsok betelepítése miatt a kormány. Feladta magát a németországi solingeni támadás fő gyanúsítottja. Ukrajnában új fegyvert fejlesztettek ki a rakéta és a drón ötvözetéből.

Jogi lépéseket tervez Brüsszel ellen a migránsok betelepítése miatt a kormány – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a Kossuth rádióban politikai nyomásgyakorlásként értékelte, hogy a magyar határvédelem 800 milliárd forintnyi költségét nem fedezi a Bizottság, míg az Európai Bíróság büntetése értelmében a kormánynak 78 milliárd forint bírságot kellene fizetnie.

Támogatná a főpolgármester, hogy 2036-ban olimpiát rendezzen Budapest. Karácsony Gergely az RTL kérdésre azt mondta: a kormányon múlik, hogy rendezi-e a viszonyát a fővárossal. A Magyar Olimpiai Bizottság reagálása szerint, ha a főváros támogatná a pályázatot, akkor szívesen megvizsgálná a közös rendezés lehetőségeit. Orbán Viktor kormányfő a hétvégén a Nemzeti Sportnak értékelte a párizsi olimpiát és megemlítette, hogy az idén Budapest rendezhette volna az olimpiát, ha nem vonták volna vissza a pályázatot 2017-ben.

Az idén is meghirdeti az Idősbarát Önkormányzat Díj felhívását a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ezzel az idős emberekért kiemelkedő munkát végző önkormányzatokat kívánják elismerni.

Megelőző támadást indított a Hezbollah dél-libanoni állásai ellen az izraeli hadsereg. Rövid időn belül a siíta mozgalom fegyveresei 320 lövedéket és drónt indítottak Izrael felé. Az eset miatt összeült az izraeli biztonságpolitikai kabinet, amelyen a külügyminiszter számos országtól Izrael támogatását kérte a Hezbollahhal, Iránnal és az általuk irányított milíciákkal szemben. Joe Biden elnök folyamatos kapcsolattartást ígért. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács pedig közölte: továbbra is támogatja Izrael önvédelemhez való jogát.

Németországban elfogták a solingeni késes támadás fő gyanúsítottját. A merénylő 3 ember halálát okozta és 8-at megsebesített. A 26 éves szíriai férfi, aki önként adta fel magát és bevallotta tettét, őrizetbe vették. A rendőrök letartóztattak egy 15 éves fiút is, és vizsgálják, hogy kapcsolatban állhatott-e az elkövetővel. A támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

Franciaországban is elfogták a zsinagógánál elkövetett gyújtogatás tettesét. A törvényesen az országban tartózkodó 33 éves algériai férfi is megsebesült, de állapota nem életveszélyes. A támadással összefüggésben további 2 embert vettek őrizetbe. Emmanuel Macron elnök terrorcselekménynek nevezte a támadást.

Olaszországban is magányos elkövetők terrorakcióitól tartanak a hatóságok. A titkosszolgálatok hónapok óta figyelmeztetnek olyan akciókra, amelyek a Hamász palesztin terrorista szervezet iránti támogatást hivatottak kifejezni. Az Egyesült Államok fegyveres erőinek európai parancsnoksága június végén szigorította a katonai bázisok védelmét.

Ukrajnában új fegyvert fejlesztettek ki a rakéta és a drón ötvözetéből. A munka másfélévig tartott. A fegyvertől azt várják, hogy csapást tudjanak mérni vele azokra az orosz repülőterekre, ahonnan a harci repülőgépek bevetésre indulnak ukrajnai célpontok ellen. A Paljanicja névre keresztelt új fegyvert hamarosan tömegesen gyártják Ukrajnában.

A Reuters brit hírügynökség 4 munkatársa sebesült meg egy orosz támadásban Kramatorszkban. Ötödik társuk pedig eltűnt a légicsapás után. Az áldozatok ukrán, amerikai, német, lett és brit állampolgárok. Belgorodban 5 civil vesztette életét, további 13 pedig megsebesült egy ukrán tüzérségi támadásban.

A keresztény egyházak beszüntetése ellen emelte fel szavát vasárnapi beszédében a pápa. A katolikus egyházfő azután beszélt erről, hogy az ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. A törvény kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat.

Több mint 700 menedékkérő érkezett a hétvégén az olaszországi Lampedusa szigetére. A migránsok elmondták: a nemzetközi vizek határáig drónokkal mutatják az utat a tengeren az embercsempészek és a csónakon elhelyezett kamerákkal is ellenőrizték őket. Az átkelés utolsó szakaszán azonban már önerőből jutottak el az olasz partokig.

Aggodalmát fejezte ki a harcok elől menekülő rohingják megölése miatt az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Volker Türk közölte: a világszervezet jelentése szerint a katonai vezetés és a junta ellen harcoló Arakáni Hadsereg nevű lázadószervezet is súlyos jogsértéseket és visszaéléseket követ el a rohingja kisebbség ellen.

Meghaladta a félmilliárd dollárt a Harris-kampányhoz érkezett pénzügyi adományok összege. Kamala Harris kampánya július 21-e után indult, amikor Joe Biden elnök bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és alelnökét javasolja maga helyett. Júniusban Donald Trump vezetett a beérkezett kampányadományokat tekintve.

Forrás

Hirmagazin.eu