Home Szabadidő Bulvár Szilágyi János megrendítő vallomása a gyerekkoráról: ezért került évekre intézetbe az ismert...

Szilágyi János megrendítő vallomása a gyerekkoráról: ezért került évekre intézetbe az ismert rádiós

A rádiós azt is elárulta, apjától pofont kapott, amikor közölte vele, ő nem lesz kommunista/ Fotó: Pozsonyi Zita

Budapest — Döbbenetes gyerekkori titokról rántotta le a leplet Szilágyi János (83)!

A legendás riporter egy interjúban elárulta: évekig intézetben élt a testvéreivel, ahová a szüleik adták be őket.

Az újságíró szerint ugyanis édesapjának, Szilágyi Pálnak – aki fontos pozíciót töltött be a rendszerváltás előtt az állampártban – fontosabb volt a párthűség, mint a saját gyerekei, erről Szilágyi János a Felforgatók című podcastben mesélt. A rádiós szülei az apja külföldi megbízása miatt mondtak le évekre a gyerekeikről, így akarták bizonyítani, hogy nekik a párt még a családnál is fontosabb.

– Kiküldték Argentínába egy kereskedelmi kirendeltség vezetőjének, és felajánlotta, hogy nem viszi ki a gyerekeket, nem is kéri, hogy vihesse, nehogy az a gyanú merüljön fel, hogy ő esetleg disszidálni akar. Én ezt máig nem tudom felfogni, hogy a három gyerekem évekre otthagyjam és berakjam különböző intézetekbe – emlékezett vissza a hetven évvel ezelőtt történtekre Szilágyi.

A rádiós csupa rossz emléket őriz abból az időszakból, hiszen a meleg családi otthon helyett egy rideg, szigorú szabályrendszerben működő intézetben élte meg a gyermekkorának több évét. 

Később a riporter szembesítette az anyját azzal a kérdéssel, miért döntöttek így, aki bevallotta, nem tudott elég erős lenni, hogy szembemenjen az apjával.

– Lelkiismeret-furdalása volt, mert ugye apám javasolta vagy kérte vagy parancsolta vagy mondta anyámnak, hogy nem visszük a gyerekeket. Anyám meg nem mert ellenállni vagy nem akart, vagy nem tudott. De ő teljesen megértette, amikor elmondtam neki, hogy én ezt a saját gyerekeimmel kapcsolatban egyszerűen nem tudom elképzelni – mesélte Szilágyi, aki talán éppen azért, mert az intézetben töltött évek beleégtek a lelkébe, mindig próbált lázadni. Az apjának is megmondta, hogy nem akar kommunista lenni. – Beszélgettünk, ő mondta nekem, hogy Jánoskám így, meg úgy, mire én közöltem, hogy apu, én nem akarok kommunista lenni. Erre kaptam tőle egy pofont.

Nőügy miatt rúgták ki

1957-ben kezdte a pályafutását a Magyar Rádióban Szilágyi János, akit azonban négy év múlva kirúgtak a közszolgálatitól. A riporter szerint ez annak is volt köszönhető, hogy eleinte túlságosan szemtelen volt.

– Mindent későn csináltam meg, linkeskedtem, de amikor engem 61-ben kirúgtak, az amiatt volt, mert egy nőt felvittem a miskolci stúdióba. Az egy nőügy volt – vallotta be Szilágyi, akinek évekig nem volt lehetősége Budapesten dolgozni, mert a rádióból mindig utána nyúltak.

A teljes interjút itt tudja meghallgatni:

Exit mobile version
Megszakítás