Szabó Bence kétszeres olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok kardvívó nyilatkozott Szilágyi Áron kieséséről.

Szilágyi Áron mentális blokkjára nincs racionális magyarázat – mondta Szabó Bence.

A korábbi szövetségi kapitány az Index kérdésére elmondta: „Azt hittem, rosszul látok. Áron megindult, aztán mintha elvesztette volna a fonalat, megtorpant, nem tudta, hogyan folytassa az akcióit. Totális rövidzárlat következett be nála. Nem mondom, hogy ilyesmi nem fordult elő az én praxisomban, mert nálam is volt ilyen, de Áront mentálisan annyira erősnek ismertem, hogy sokkolt a teljes leblokkolása.”

Szabó Bence a történtek ellenére úgy vélekedett, hogy Szilágyi Áron talpra tud állni a csapatversenyekig a drámai kiesés után.

Mint mondta: „az egy másik verseny lesz, van idő addig, Áron kitisztíthatja az elméjét, és a társai is összeszedhetik magukat. Amondó vagyok, végső mérleget addig ne vonjunk, amíg nem ment le a csapatverseny.”

Szabó Bence arról is beszélt, hogy Gémesi Csanád remekül vívott a nyolc közé jutásért, 14–14 után teljesen egyértelműen együttes találat született, mégis a tunéziai Faresz Ferjaninak adták a tust, ezzel jutott a nyolc közé az afrikai.

Szatmári András jól vívott, de 15–13-ra kikapott a francia Boladé Apithytől egy vitatható találatoktól tarkított meccsen, a 2017-ben világbajnok Szatmárinak nem tehetünk szemrehányást Szabó Bence szerint.

Szilágyi Áron esete egészen más, unikális. Olyan versenyzőtől kapott ki simán, akit tízből kilencszer megverne, sajnos az az egy éppen most volt – nyilatkozta Szabó Bence.

A 27. helyen kiemelt versenyző győzte le. Annál is érthetetlenebb az első fordulóban történt kiesés, mert Szilágyi mentálisan roppant erős vívó, igazi profi.

„Ha mondjuk a georgiai Bazadzétól kap ki a negyeddöntőben, akkor azt mondom, ez benne van a pakliban. No de Arfától az első körben…” – értékelt Szabó Bence.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKevin Costner, Amber Heard, Connie Nielsen: 3 nap a halálig – videó
KövetkezőVas Kata Blanka 10. hegyikerékpárban
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza