forrás: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden visszautasította a horvát miniszterelnök nyilatkozatát, amelyben Magyarországot bírálta.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: Zoran Milanovic hétfő esti televíziós interjújában azt mondta, hogy Magyarország egy éven át engedte átmenni a migránsokat az országon, és nem regisztrálta őket azért, hogy ne hozzájuk jöjjenek vissza.

szijjarto-3
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„Ha egy év alatt jön valakihez 65 ezer ember, az semmi, de ha két nap alatt 20 ezer ember jön, az sok, ezt nem lehet összeírni” – fogalmazott.

A horvát miniszterelnök kijelentette: nem tudja megérteni „a magyar vezetők merevségét, keresztes templomos rendi görcsös hozzáállását”. Azt is mondta, nem beszélt Orbán Viktor magyar kormányfővel, „de úgy tűnik, vele senki nem beszél a nyugatiak közül”.

Végül arra a felvetésre, hogy egy migránsokkal teli vonatot küldött Horvátország Magyarországra, Zoran Milanovic közölte: „ezt a vonatot ott hagyhatjuk nekik, ha már elvették az INA-t”, miután „a HDZ odaadta nekik”.  De „ilyen Schengen nekünk nem kell, Görögország miatt nem működik” – mondta.

Szijjártó Péter minderre úgy reagált, hogy Horvátország miniszterelnöke „csúnyán megbukott első igazi európai tesztjén, és ezt veretes hazugságaival sem tudja elfedni”.

Többnapos „szájhősködését” követően a horvát bevándorlóellátó rendszer – amelyről azt állította, hogy tökéletesen felkészült – 24 órán belül összeomlott – közölte.

A külügyminiszter kijelentette: Magyarország kikéri magának, hogy Zoran Milanovic ezek után is folyamatosan Magyarország ellen intézzen „szánalmas, hazug dühkitöréseket”.

Magyarországra idén eddig több mint 220 ezer bevándorló érkezett, akinek az ellátását biztosították, és akinek az elsöprő többségét regisztrálták – emlékeztetett.

Hozzátette: ezzel szemben Horvátország szándékosan sérti meg az uniós jogszabályokat, bejelentette, hogy képtelen megvédeni az Európai Unió külső határát, és szervezetten hordja át Magyarországra a bevándorlók többezres csoportjait, ahelyett, hogy regisztrálná őket, és ellátást biztosítana nekik.