2.4 C
Budapest
2022. december. 2. péntek

Szijjártó: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért – videó

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a közzétett videóban elmondta: Magyarország megállapodott az Európai Bizottsággal abban, hogy felső korlát nélkül adhat állami támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásokat vállalnak a munkahelyek megvédéséért.

A cégek támogatási kérelmeiket jövő héttől nyújthatják be. A támogatás összege a beruházás értékének maximum fele lehet, tehát egy 560 millió forintos beruházás esetén 280 millió forint támogatás jár – ismertette.

Kiemelte, hogy Magyarország a járvány elleni védekezés első, egészségügyi szakaszát megnyerte, és készen áll arra, hogy a magyar vállalatokkal és emberekkel összefogva megnyerje a védekezés második, gazdasági szakaszát is. Ez szerinte akkor lehetséges, ha az emberek dolgoznak, van munkahelyük, a program célja ezért az, hogy a vállalatok megőrizzék a munkahelyeket, és újakat hozzanak létre.

A miniszter a videóhoz fűzött bejegyzésében azt írta: a gazdaság nem a “kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől”, hanem az emberek munkájától lesz erős.

A támogatási kérelmeket szeptember 30-ig lehet beadni, a beruházásokat pedig a következő két évben kell végrehajtani – tette hozzá Szijjártó Péter.

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Tizenhárom nap – az idegháború (USA, Szovjetunió, világbéke) – megtörtént esemény alapján – videó

Nap mint nap filmek! Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégente 2 filmet, más és más...

Bekokózott medve ámokfutása – a kritikusok szerint ez lesz 2023 legjobb horrorfilmje…

A közönség és a filmkritikusok folyamatosan azon sírnak, hogy a mozik tele vannak képregényfilmekkel, folytatásokkal és feldolgozásokkal: sehol...

Tanár 260.000, Matolcsy 6.000.000 – a Károlyiban ezek a táblák fogadták ma reggel az oda érkezőket – ami eddig történt, és a következő napok...

Kinek van ideje manapság azzal foglalkozni, hogy ha holnap nem indul újra teljes gőzzel a százhalombattai olajfinomító, akkor...

Ép ésszel felfoghatatlan mennyiségű pénzt kereshet C. Ronaldo a szaúdiaknál

Amennyiben Cristiano Ronaldo elfogadja a szaúdi al-Nasszr szerződésajánlatát, akkor idényenként 200 millió eurót tehet majd zsebre. Ha ezt az...