-1.7 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Szijjártó: Az oroszokkal való pragmatikus együttműködés nélkül nincs megoldás

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

Az Oroszországgal való pragmatikus együttműködés és a szíriai válság minden szereplőjével való tárgyalás nélkül nincs megoldás a migránshullám legjelentősebb forrását jelentő konfliktusra, ebből fakadóan a bevándorlási válságra sem – jelentette ki az MTI-nek szerdán New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető azt megelőzően beszélt erről, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elnökletével nyílt vita kezdődött a Biztonsági Tanácsban a közel-keleti és észak-afrikai konfliktus rendezéséről és a terrorizmus elleni harcról. A fórumon Szijjártó Péter is felszólal.

„Itt az ideje, hogy leszámoljunk a naiv illúziókkal, az Oroszországgal való pragmatikus együttműködés nélkül nincs megoldás a bevándorlási válságra, hiszen Szíria az egyik legjelentősebb forrása a bevándorlási hullámnak” – jelentette ki a miniszter.

Rámutatott, hogy a szíriai polgárháború miatt milliók menekülnek el a térségből, tehát a bevándorlási válság megoldásához mindenekelőtt a szíriai helyzetet kell  stabilizálni, amit Oroszország nélkül nem lehet megtenni. Szavai szerint ezért a transzatlanti közösségnek rá kellene ébrednie és el kellene fogadnia, hogy a konfliktus megoldásához szükség van a Moszkvával való kooperációra.

hirmagazin_2015-09-30_164152
New York, 2015. szeptember 30. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen az ENSZ-közgyűlés 70. ülésszakán New Yorkban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2015. szeptember 29-én. (MTI-fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton)

Szijjártó hangsúlyozta, hogy szíriai megoldás érdekében minden érintett féllel konzultálni kell, ebből nem lehet kihagyni a konfliktus egyetlen részvevőjét sem.

„Ez még nem arról szól, hogy a konfliktus megoldása után milyen berendezkedés legyen Szíriában, lépésről kell haladni, hiszen jól láthatóan az eddigi nagy lépések eredménytelenek maradtak, kis lépésenként kell megoldanunk a szíriai válságot” – mondta.

Az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló megállapodást említve példaként utalt arra, hogy a nagy globális kihívásokat csakis úgy tudja megoldani a nemzetközi közösség, ha minden fontos szereplője részt vállal benne. Felidézte, hogy az iráni nukleáris tárgyalásokon a német, a brit, a francia,  az amerikai, az orosz és a kínai külügyminiszter a tárgyalóasztal azonos oldalán ült. Mint mondta, erre van szükség Szíria esetében is.

„Azt is világossá kell tennünk, hogy a Szíriában, illetve a Közel-Keleten elkövetett bűncselekményeket, csoportos emberöléseket, a keresztények elleni hadjáratot nem szabad következmények nélkül hagyni, ezért  továbbra is azt szorgalmazzuk, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság indítson eljárásokat a Közel-Keleten elkövetett emberölések, bűncselekmények, keresztényüldözések ügyében” – mondta. „Nem hagyhatjuk, hogy  ezek a bűncselekmények megtorlatlanok maradjanak” – jelentette ki.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....