20 C
Budapest
2022. május. 27. péntek

Szijjártó: Az ENSZ-vita tétje a migráció megállítása vagy megszervezése

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Kedden, az ENSZ New York-i székházában kiderült, hogy a migráció megállítása és megszervezése a tét a globális migrációs csomagról szóló kormányközi vitasorozatban – mondta Szijjártó Péter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A tárcavezető ismertette, hogy a kedden kezdődött vitasorozat négy kormányközi fordulóból áll, ezt követően az év végén születhet döntés a globális migrációs csomagról. Szijjártó Péter kijelentette: az ENSZ tagállamainak döntő többsége a migráció kibocsátó- vagy tranzitországa, ezért annak megszervezésében érdekelt és a csomag elfogadását szorgalmazza. Velük szemben Magyarország a migráció megállítását sürgeti – tette hozzá. Sajnálatosnak nevezte egyúttal, hogy az EU az emberek biztonsága helyett az ENSZ-ben is a migráció megszervezését képviseli és erre alapozva akart közös uniós álláspontot elfogadtatni a keddi vitát megelőzően. Utóbbit Magyarország megvétózta, ennek ellenére – példátlan módon – mégis az EU egységes álláspontjaként mutatták be és meg akarták akadályozni azt is, hogy a magyar álláspont elhangozhasson – közölte.

Ismertette, hogy az ENSZ elé kerülő magyar javaslat szerint a migráció nem tekinthető kedvező folyamatnak, megállítható és meg is kell állítani, Magyarország pedig nem ért egyet a migrációs útvonalak kialakításával és a határvédelem lebontásával, a határok átjárhatóságával. A migrációs csomaghoz kapcsolódó magyar javaslat nem ért egyet azzal, hogy a migráció alapvető emberi jog, ráadásul növeli a terrorveszélyt és aláássa a biztonságot – tette hozzá. A következő vitaforduló március 12-én lesz – közölte.

ENSZ.
Kép: bumm

Közép-Európa szolidáris a nyugati államokkal

Kérdésre válaszolva a miniszter kijelentette, hogy a vádakkal ellentétben Közép-Európa szolidáris a nyugati államokkal, hiszen például az 1 milliárd euróból, uniós segítség nélkül fölállított magyar határvédelem jelentős tehertől mentesítette Németországot. A határvédelemre fordított összeget Magyarország gazdaságélénkítésre is fordíthatta volna, nemrég pedig a visegrádi államokkal együtt a líbiai határvédelemre is adott 35 millió eurót (10,9 milliárd forint) – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország nem fogadja el, hogy politikai feltételekhez kössék az uniós szerződések alapján járó támogatásokat, hiszen – mint mondta – Magyarország a támogatásokért cserébe megnyitotta piacát a nyugati cégek előtt, amelyek ezzel haszonra tettek szert és annak jelentős részét ki is vitték az országból. A kohéziós alapok nem nagylelkű felajánlások, hanem szerződés alapján járó támogatások, amelyeknek nagy része ráadásul visszaáramlik a nettó befizetőkhöz – hangsúlyozta.

Forrás: MTI, kormany.hu, Hirado.hu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Még ma reggel is hömpölyög a víz az utcákon a tegnap lezúdult jégesőtől – videó

Hömpölygött az utcákon az esővíz a tomboló jégeső miatt, három megyét tarolt le a hatalmas vihar szerda éjjel....

Majomhimlő: Az WHO közlése szerint a nyugati országokban az esetek többségét férfiakkal szexuális kapcsolatban lévő férfiak esetében észlelték, majd tőlük már bárkire tovább tud...

Rusvai Miklós biztos abban, hogy a majomhimlő Magyarországon is megjelenik, de úgy véli, járványra nem kell számítani.. Szlávik korábban...

Kiengedné Oroszország az Ukrajnából induló gabonahajókat

Az oroszok ezért cserébe egyes szankciók feloldását kérik. Oroszország kész „humanitárius” folyosót biztosítani az ukrajnai élelmiszerszállító hajóknak, abban az esetben,...

Putyin: Oroszország megoldott egy fontos feladatot

Oroszországnak sikerült megoldania az importhelyettesítés fő feladatait az ország szuverenitását biztosító kulcsterületeken - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...