Hirmagazin
Image default
FőhírekKörnyezetevédelem

Szigorodó szabályok a szemétszállításban, lesz, amiért fizetni kell

Október 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a szemétszállításban, miután a MOHU módosította az általános szerződési feltételeket.

Az új szabályok a hulladékgyűjtő udvarokat is érintik – írja a veol.hu több társlapra hivatkozva.

A megújult szabályok szerint a hagyományos, vegyes hulladékgyűjtő edénybe, azaz

a kukákba tilos lesz papírt, műanyagot, fémet, építési törmeléket, valamint elektromos és elektronikai szemetet helyezni.

Fontos előírás, hogy a kuka fedelének zárt állapotban kell lennie; a túlcsorduló szemét többlethulladéknak minősül, melynek elszállítása külön szolgáltatásként vehető igénybe.

Súlykorlát

A dokumentum súlykorlátokat is meghatározott a kukákra: a 60 literes edénybe legfeljebb 15 kilogramm, a 120 literesbe maximum 27 kilogramm, míg az 1100 literesbe legfeljebb 250 kilogramm hulladék helyezhető. Ha a kuka nem a szemétszállító hibájából válik használhatatlanná, azt az ingatlanhasználónak 8 napon belül saját költségén kell javíttatnia vagy pótolnia.

Lomtalanítás

A lomtalanítást a szolgáltatónak évente egyszer kötelezően biztosítania kell. Ennek során csak olyan háztartási hulladék adható le, amelyet a rendszeres szállítás során nem visznek el. Továbbra sem szállítanak el többek között építési törmeléket, elektronikai hulladékot, valamint az 50 kilogrammnál nehezebb, vagy 2 méternél nagyobb lomot.

Jelentős változás lép életbe a hulladékudvarok esetében is: 2026. január 1-jétől

az építési törmelék leadásáért fizetni kell.

A szabályozás a leadható hulladékmennyiségre is korlátokat szab: például naponta legfeljebb 4, évente maximum 16 gumiabroncs, míg lom esetében naponta 150, évente 600 kilogramm adható le.

És még egy fontos dolog:ha a kuka nem a szemétszállító cég miatt válik használhatatlanná, akkor azt nyolc napon belül az ingatlanhasználónak kell javíttatnia vagy pótolnia, saját költségén.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek