19.2 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

„Szia, motorozni mentem, majd jövök” – 15 éves fiatalt gázolt halálra a vonat

Dátum:

Megosztás:

Középiskolás focista halt szörnyet a Hort és Vámosgyörk között történt vonatbalesetben péntek este.

Ballagó Ákos, a jászárokszállási csapat védője egy barátjával motorozott, amikor egy vasúti átkelőben a sínekre hajtott és elgázolta az éppen akkor érkező intercity.

Az édesapja szerint a fia mindig körültekintően hajtott.

Mécsesek pislákolnak a Vámosgyörkhöz közeli vasúti átkelő közelében. Mellettük motoros kesztyűk és védőfelszerelések, illetve járműalkatrészek hevernek. A 15 éves Ákosé voltak, aki péntek délután így köszönt el apjától: – Szia, motorozni mentem, majd jövök! A középiskolás édesanyja akkor egy céges rendezvényen volt, így ő lemaradt gyermeke utolsó szavairól.

Ákos a Bors információi szerint egy barátjával töltötte a délutánt. Bence lemaradt, Ákos pedig elkezdte keresni. A szóban forgó vasúti átkelőhöz egy földes, kövekkel teli út vezet. A vágánynál a fénysorompó működik, de munkatársaink személyes tapasztalatai alapján nappali fényviszonyok mellett nehezen kivehető. Egyelőre nem tudható pontosan, hogy miért, de Ákos a sínekre hajtott, és összeütközött az éppen érkező vonattal. A szerelvény közel 200 méteren keresztül tolta maga előtt. A fiúnak esélye sem volt a túlélésre.

vonatgázolás,15 éves áldozat
Fotó: Bors – Az elhunyt Ákos édesapja, Zsolt értetlenül áll a tragédia előtt

Egyszerűen nem fér a fejembe!– mondta lapunknak Ballagó Zsolt, az elhunyt fiú édesapja, aki kifejtette, hogy Ákos mindig komolyan vette a közlekedési szabályokat.

– Tavaly, a nyolcadik osztály végén lehetőséget kapott rá, hogy kedvezményesen jogosítványt szerezzen motorra. Régi vágya volt, hogy vegyen magának egy járgányt, a spórolt pénzével ennek megfelelően jól bánt. Félretette az ösztöndíját, a születésnapi ajándékét és a locsolópénzét is – magyarázta Zsolt, és elmesélte, hogy Ákos autószerelőnek készült, és aktívan focizott a jászárokszállási csapatban.

– Péntek este rendőrök jöttek, és mondták, hadd jöjjenek be. Ebből már sejtettem, hogy baj van. Egy perccel később már tudtam, hogy mi történt. A helyszínre képtelen voltam kimenni. Nem vagyok olyan típus, aki az átjáróban fog síremléket kitenni. A Kékesen van egy kegyeleti hely a motorosnak, inkább oda teszünk majd le egy táblát – mondta még az édesapa, majd kikísérte munkatársainkat a kertjéből.

vonatgázolás,15 éves áldozat
Fotó: Bors – Ebben a vasúti átjáróban történt a szörnyű baleset

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep – Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – videó

amerikai tragikomikum, vígjáték Két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre. Az érdektelen...

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették...

Itt a Microsoft Copilot, az MI-alapú virtuális asszisztens

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET Épp most lépünk be...

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás...