7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSzexbotrány a parlamentben, pincérnőket fogdostak a képviselők

Szexbotrány a parlamentben, pincérnőket fogdostak a képviselők

Sokkoló történetekkel állt elő egy csinos pincérnő: legalább 30 brit alsóházi képviselő akarta az ágyába csábítani őt, mikor a parlament épületében található bárban dolgozott.

Követés és tapizás

A most 25 éves Alice Bailey még csak 19 éves volt, mikor munkát kapott a parlament Sports and Social Bárjában, és közel négy éven át dolgozott itt pincérnőként. Ez idő alatt rendszeresen el kellett viselnie az ittas képviselők – és nem egyszer miniszterek – tapogatózását, disznó vicceit és szexuális zaklatását. Most azonban nyíltan beszélt az átélt borzalmakról, amelyek szerinte „szánalmasak és undorítóak” voltak.

Kihasználták a lehetőséget, mert én csak egy fiatal pincérnő voltam, ők pedig nagyon fontos embernek képzelték magukat, akiknek így én elérhető vagyok. Nagyon furák voltak. Szánalmas volt, hogy szinte mind házasok voltak, és legalább kétszer annyi idősek, mint én

– mondta Bailey.

A pincérnő elmesélte, hogy a Skót Nemzeti Párt képviselője egyszer könyörgött neki, hogy feküdjön le vele, két órával azután, hogy a nő munkába állt, míg egy Munkáspárti képviselő 12 sör után hazáig követte őt, és a buszon fogdosta Bailey-t. De nem ő volt az egyetlen áldozat: többször is látott ittas képviselőket, akik a parlament sötét folyosóin csókolgatták az alájuk beosztott gyakornokokat, kutatókat.

Bailey 2015-ben mondott fel, addig becslése szerint legalább 30 képviselő tett neki tisztességtelen ajánlatot. A legtöbben észak-ír vagy skót politikusok voltak, akik Londonban távol voltak a családjuktól, és ezt akarták kihasználni.

Piszkos akták

Nem a fiatal pincérnő az első, aki azzal vádol több brit politikust is, hogy szexuálisan éltek vissza a hatalmukkal: egy titkos WhatsApp-csoportban például a Westminster több női alkalmazottja is gyűjtötte a szexuális ragadozók nevét.

Egyes politikusokról tudták, hogy „nem biztonságos velük egy taxiba szállni”, de voltak olyanok, akiknek „könnyen elkalandozik a keze”. A listát pedig folyamatosan bővítették, mert mindig akadt új képviselő, aki azt hitte, neki mindent szabad…

A 40 névből álló gyűjtemény többségét a Konzervatív Párt képviselői tették ki, de 18 miniszter is volt köztük, közülük 8 még most is a pozíciójában van.

Dominóeffektus a parlamentben

A botrány pedig egyre dagad: a vezető pozícióban lévő politikusok sorra mondanak le a vádak hatására, bár sokan tagadják, hogy valaha is „illetlenül viselkedtek volna női kollégáikkal szemben”. Jelenleg tucatnyi képviselővel szemben folyik vizsgálat.

Elsőként Sir Michael Fallon védelmi miniszter mondott le, mert korábban megfogta egy újságírónő térdét – bár a pletykák szerint Fallon ennél sokkal durvább dolgokat is tett, mikor ivott. Damian Green miniszterelnök-helyettes azonban tagadja azokat a vádakat, hogy flörtölő üzeneteket küldött volna konzervatív aktivistáknak, és hogy pornófilmeket töltött volna le a munkahelyi számítógépére – vele szemben vizsgálat van folyamatban.

Egy walesi politikus pedig a büntetéstől tartva öngyilkosságot követett el: a 48 éves Carl Sargeantot kedden holtan találták otthonában. A munkáspárti képviselő mandátumát felfüggesztették, miután három nő is megvádolta azzal, hogy szexre kényszerítette őket.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work