Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Szertefoszlott Michelisz Norbert álma, nem állhatott a dobogóra a Hungaroringen..

Mogyoród – Balszerencsésen alakult a magyarországi versenyhétvége Michelisz Norbert számára. A túraautó-Világkupában (WTCR) szereplő BRC Hyundai magyar pilótája lemaradt a futamgyőzelemről a Hungaroringen, de még a dobogóra sem állhatott fel az őt támogató hazai közönség előtt.

A versenyző csak tizennegyedikként végzett a főfutamban. Pedig a sorozat 2019-es győztese a második helyről rajtolhatott, s előzetesen egyértelműen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy diadalmaskodjon.

Még több sporthír!

– Teszteltünk a Hungaroringen a szezon előtt, és akkor kimondottan jól éreztem magam az autóban, ezért nagyon bizakodó vagyok. Nyerni szeretnék. Ha nem tudok a dobogóra állni, nagyon csalódott leszek – fogalmazott Michelisz, akinek az álma már a verseny elején szertefoszlott, ugyanis az autóját kilökték a pályáról.

A magyar pilóta azért is lehet különösen bosszús, mert az időmérőn és az első, fordított rajtrácsos futamban is remekül teljesített. Az időmérőn harmadik lett, az első versenyen pedig hatodikként zárt.

A Hondával rajthoz álló Tassi Attila tizedikként végzett a főfutamban.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Molnár Attila szenzációs előzése, magyar világbajnoki bronzérem váltóban! Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez! – képek, videó

Ádám Petra

Kínai Nagydíj: Hamiltont és Leclerc-t kizárták, egy harmadik pilóta is így járt Kínában

Ádám Petra

Gera Zoltán 25 év után lesz újra ellenfél a Ferencváros pályáján

Géza