Home Életmód Életmód hírek Szerepcsere, ha az apa marad otthon

Szerepcsere, ha az apa marad otthon

Forrás: hirado

A gyereket egyéves kora után az apák is egyértelműen el tudják látni. Ezt azért is érdemes vállalniuk, mert gyermekükben másfajta kötődés alakul ki feléjük, mint a korábbi felállásban, amikor szinte csak az anyák foglalkoztak aktívan a kicsikkel. Arra azonban ügyelni kell, hogy ne egyszerű szerepcsere történjen.

Szerepcsere, ha az apa marad otthon

Mind a két szülőre szükség van az utódok nevelésben, a gyermekek egészséges személyiségének kialakulásához – a születés pillanatától egészen a felnőtté válásig, amíg el lehet engedni a kezüket – hangsúlyozta Fodorné Földi Rita pszichológus.

A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője a Közelről szerdai adásában elmondta, a gyermeknek körülbelül egyéves koráig valóban elsősorban az anya gondoskodására van szüksége, mert ő táplálja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az apa ne vehetne részt a gondozásban, többek között a fürdetésben, altatásban, megnyugtatásban. Az apukák nagyon felkészülten, nagy szeretettel képesek ezt csinálni – tette hozzá.

Amikor a gyerek nagyobb lesz, járni kezd, és már nagyon érdeklődik az őt körülvevő dolgok iránt, nincs igazán jelentősége, hogy az apa vagy az anya van otthon vagy foglalkozik többet vele. A kicsik kizárólagos érdeke, hogy figyeljenek rá, és megfelelően kielégítsék a korával járó szükségleteit. Innentől kezdve tehát az apák is egyértelműen el tudják látni a gyereket. Ezt sok férfi szívesen vállalja, mert a gyermekükben másfajta kötődés alakul ki feléjük, ha nagyobb szerepet vállalnak a nevelésében, a vele való törődésben.

Tudomásul kell venni, hogy a szülők együtt és együttesen felelnek a felnövekvő generációért, annál is inkább, mert egy jól működő párkapcsolatban az individuális én tudatból közös, mi tudat lesz – hangsúlyozta a pszichológus.

A problémát a szemléletváltás elmaradása okozza, ami összefügg a tradicionális társadalmi szerepekkel, amelyek eltérnek a biológiai szerepektől. Manapság előbbiek jelentős átalakuláson mennek át, a férfiak is képesek olyan szerepeket felvállalni, amelyek hagyományosan a női szerepek közé tartoznak. Ez fordítva is igaz, a nők is új szerepekhez juthatnak a társadalomban. A másik biológiai szerepét természetesen egyik fél sem tudja átvállalni – tette hozzá.

Fodorné Földi Rita arról is beszélt, hogy tapasztalatai szerint egyre növekszik a gyermeknevelésben a fent említett módon, aktívan résztvevő apák száma. Megjegyezte, nagyon sok nő már a gyermekvállalás előtt karriert fut be, és előfordul, hogy a családnak jobban megéri, ha az anya megy vissza dolgozni. Főleg, ha az anya a sikeres szakmai előmenetelével is nehezen tudná összeegyeztetni, hogy három évig ő vagy csak ő legyen otthon a gyerekkel – utalt rá a szakember.

Az egyetemi tanszékvezető hangsúlyozta azonban, a jó párkapcsolathoz az is alapfeltétel, hogy noha az anya dolgozik, azért nem a munka tölti ki minden percét, és a szabad idejét megfelelő figyelemmel tudja a családjában eltölteni. Fontos tehát, hogy ne egyszerű szerepcsere történjen, és az elfoglalt, családját elhanyagoló apa helyére lépjen az anya.

Exit mobile version
Megszakítás