Szeptember 5-8 között rendezik meg a 32. Bábolnai Gazdanapokat, amely az idén a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) egyik társrendezvénye lesz

– jelentették be a szervezők

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a magyar agrárium kiemelkedő ünnepe, mivel az a 21. századi mezőgazdaság gépeinek és technológiáinak legjavát mutatja meg Bábolnán idén, az OMÉK társrendezvényeként. Az idei OMÉK alapvetően a fiatalok megszólításáról és a kiállítás üzleti szerepének erősítéséről szól, Bábolna mellett pedig másik társrendezvénye Hódmezővásárhelyen az állattenyésztést állította a középpontba – tette hozzá.

Fotó:Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az államtitkár kitért arra is, hogy kormányzati oldalról mindent megtesznek azért, hogy lehetőséget és eszközt adjanak a gazdálkodóknak a gépek használatára. A vidékfejlesztési program forrásainak több mint 50 százalékát beruházásokra fordítják, emellett kiemelte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramját, amely lehetőséget jelent az eszközök beszerzésére, valamint az agrártárca által ismételten újraindított lízingtámogatási programot, amely 600 millió forintos kerettel ösztönzi a fejlesztéseket, gépvásárlásokat.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte, hogy a komoly tradícióval és szakmai presztízzsel rendelkező esemény súlypontja a mezőgazdasági gépekre tevődik, ugyanakkor átfogó képet ad az agrárgazdaság aktualitásairól és betekintést nyújt az okos gazdálkodásba is. A kamara a rendezvényen standdal várja az érdeklődőket, emellett szaktanácsadói információs pultot hoz létre, a gazdanapok első napján a határon túli gazdáknak szervez programot – jegyezte meg.

agrarinfo

Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója kiemelte, hogy a négynapos rendezvény megvalósítása érdekében szorosan együttműködnek az ország meghatározó szakmai szervezeteivel. Az érdeklődők a gyakorlati bemutatók mellett előadásokon vehetnek részt, többek között a precíziós gazdálkodásról is, emellett családi programokkal is készülnek. Meghívtak 11 olyan szakiskolát, amelyben kiemelt gépészeti oktatás folyik, az előzetes visszajelzések alapján 600-700 diákra számítanak – jegyezte meg.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője elmondta, hogy míg az AMC által szervezett OMÉK-on elsősorban a mezőgazdasági gépgyártás érdemeinek széles körű bemutatására összpontosítanak, addig a gazdanapokon az értékesítés lesz a fókuszban.  Az ügyvezető ismertette: Magyarországon 150-200 mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó üzem van, amely 8 ezer, nagyrészt vidéken élő magyar család megélhetéséhez járul hozzá. A mezőgazdasági gépgyártási ágazat rendkívül sikeres, a termelt eszközök 80 százaléka az exportpiacokra kerül, tavaly az export-import egyenlege meghaladta a 100 millió eurót. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy tavaly 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket Magyarországon a gazdálkodók és a mezőgazdasági vállalkozók, alkatrészekre pedig 49 milliárd forintot fordítottak.

Hirmagazin.eu