17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságSzép-kártyával csábítanak, de megtévesztik az ügyfeleket

Szép-kártyával csábítanak, de megtévesztik az ügyfeleket

Számos cég – utazási iroda, étterem, szolgáltatók – hirdeti az internetes oldalán, hogy fizetségként elfogad Szép-kártyát. Ugyanakkor sok helyütt az is kiderül, hogy ilyen vagy olyan ok miatt mégsem lehet ezzel a béren kívüli juttatáselemmel fizetni. Annak jártunk utána, mit tehet ilyen esetben az ügyfél.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az egyik olvasónk arról számolt be, hogy egy olyan utazási iroda internetes oldalán foglalták le az útjukat, amely a honlapján több helyen is feltüntette: lehet az útért, a helyszínen pedig az étkezésért és a fakultatív programokért Szép-kártyával fizetni. Olvasónk néhány nappal az indulás előtt beszélt az irodával, s ekkor derült csak ki, hogy mégsem lehet Szép-kártyával fizetni. Az utazási iroda azzal érvelt, hogy azért nem lehet még ezt a fizetési módot igénybe venni, mert közte és a kártyaszolgáltató között folyamatban van a szerződéskötés. A panaszos az út előlegét már kifizette, ezért nem mert elállni az utazástól, amit cafeteria helyett készpénzben volt kénytelen rendezni.

Egy másik olvasónk pedig egy olyan étteremben foglalt le helyet, amely a Szép-kártya-szolgáltatóval szerződésben állt, ám mégsem tudott azzal fizetni a helyszínen, mert a pincér közölte vele: nem működik a terminál. Ez viszont sem az internetes oldalon, sem a helyszínen kitett táblán nem szerepelt.

Hová fordulhatunk panaszunkkal?

Az esetek kapcsán megkerestük a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségét. Kispál Edit, a FEOSZ szóvivője a hirado.hu-nak azt mondta: az utazási iroda eljárása kimeríti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat fogalmát, mert megtéveszti a fogyasztókat azzal, hogy oldalán kint van annak a Szép-kártya-szolgáltatónak a logója, amely a kártyát kibocsátotta, mégsem lehet azzal fizetni.

A szakember úgy fogalmazott: ilyen esetben bejelentést kell tenni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, illetve, ha a vállalkozás országszerte, de minimum három megyére kiterjedően hirdeti szolgáltatásait, akkor pedig a Gazdasági Versenyhivatalhoz. Az ügyfél ugyanis annak tudatában foglalta le az utat és a szolgáltatásokat, hogy majd tud Szép-kártyával fizetni. Illetve, ha tisztában van azzal az utazni vágyó, hogy ennél a társaságnál mégsem fogadják el ezt a cafeteriaelemet, akkor más irodánál foglalja le az utazását, s máshol költi el ezt a pénzét.

Kispál Edit elmondta, ha az ügyfél átutalta az út teljes költségének például a harminc százalékát, és amiatt dönt úgy, hogy mégsem veszi igénybe az utazási iroda szolgáltatásait, mert – hirdetésével ellentétben – a Szép-kártyát nem fogadja el, akkor ez az összeg visszajár, hiszen a szolgáltató megtévesztette. Ez pedig – fejtette ki – hibás teljesítésnek tekinthető, ami azt jelenti, hogy ha emiatt áll el az ügyfél az utazástól, akkor a befizetett előleg visszajár neki.

A kép illusztráció (Fotó: Stockphoto)

Ettől függetlenül még nagyobb kárai is lehetnek a megtévesztett ügyfélnek. Ebben az esetben ugyanis nem azért áll el az ügyfél a szerződéstől, mert máshol jobb ajánlatot kapott, hanem azért, mert a cég nem tud szerződésszerűen teljesíteni. Márpedig a honlapon lévő tájékoztatás a szerződés része.

A szóvivő szerint akkor járt volna el a cég helyesen, ha addig, amíg a szerződés közte és a kártyaszolgáltató között véglegessé nem válik, nem is teszi fel azt a logót a honlapjára. Ha mégis megteszi, akkor pedig jól látható helyre ki kell írnia, hogy ez a szolgáltatás jelenleg még nem elérhető, a Szép-kártya-szolgáltatóval a szerződéskötés folyamatban van.

Nehezebb a kárt megtéríttetni, ha például az ügyfél egy adott helyre és időpontra vett egy koncertjegyet, de az utazási iroda megtévesztő magatartása miatt nem tud eljutni a rendezvényre. Illetve az sem egyszerű eset, ha az ügyfél nagyobb összeget fizetett be az őt megtévesztő cégnek, és a még a kártyán fennmaradó összegből már nem tud más céghez befizetni egy nyaralásra, ami emiatt elmarad. A jog ismeri erre az esetre is a sérelemdíj fogalmát, de ezt nehéz bizonyítani, és kizárólag bírósági peres eljárás útján érvényesíthető.

Kártérítés is járhat

Ha viszont egy hatóság megállapítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, az még nem jár automatikusan kártérítéssel. A panaszos a jogait a fogyasztóvédelmi hatóságnál, a Gazdasági Versenyhivatalnál, illetve a békéltető testületeken keresztül érvényesítheti, ezek az eljárások bejelentésre indulnak, és ingyenesek. Bejelentés alapján pedig a hatóságok elrendelhetnek egy átfogó célvizsgálatot is az ilyen tevékenységet folytató vállalkozások ellenőrzésére – magyarázta a szóvivő.

Valószínűsíthető, hogy jövőre még több szolgáltató teszi lehetővé a Szép-kártyával fizetést, hiszen csak ez a cafeteriaelem marad a jelenlegi adózási kategóriában 2019-ben.

Növeli a versenyképességet

A Szép-kártya hosszú évek óta a belföldi turizmus ösztönzésének legfontosabb eszköze, és mint ilyen, hatékony eszköz az ágazat ellenálló képességének erősítésében, a vidéki és ezen keresztül a teljes magyar gazdaság versenyképességének növelésében. Bevezetése óta csaknem 444 milliárd forint pluszforrást jelentett a turizmusnak, 2016-ban 95 milliárd forint áramlott a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokhoz a kártyának köszönhetően. Jelentőségét jelzi, hogy a kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégektől származó bevételeinek ötöde Szép-kártya-költés volt 2016-ban.

Az egyes zsebekre utalható összeg éves felső határa kedvezményes adózás mellett:

  • a szálláshely zseb esetében 225 ezer forint,
  • a vendéglátás zseb esetén 150 ezer forint,
  • a szabadidő zseb esetében pedig 75 ezer forint.

Mint ismeretes, a kártyára jelenleg kedvezményes adózási feltételekkel a közszférában évente legfeljebb kétszázezer forint, a magánszférában pedig 450 ezer forint juttatható.

Forrás – szerző: Hunyor Erna Szofia

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work