4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Szenzációs siker a magyar egészségügyben: Van már tüdőátültetés Magyarországon!

Dátum:

Megosztás:

Ko­ráb­ban el­kép­zel­he­tet­len volt, mára már 18 be­te­gen haj­tot­tak végre si­ke­res tü­dő­transz­plan­tá­ciót.

Az elmúlt egy év alatt máris 18 tüdőátültetést végeztek el az Országos Onkológiai Intézetben!

A hazai tüdőátültetés-program a Semmelweis Egyetem és az Országos Onkológiai Intézet összefogása után indulhatott el. Éppen egy éve, az első beteg egy 53 éves férfi volt. Korábban tüdőátültetést hozzánk legközelebb kizárólag Bécsben tudtak elvégezni.

A kormány első lépésként 900 millió forint támogatást biztosított minderre.

További fejlesztésekről is döntés született az egyéves évfordulón, melyen Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője is megjelent. Elmondta, a kormány azt szeretné, hogy a sikerből ne csak magyar, de a Kárpát-medencében élő betegek is részesülhessenek. Pénzt biztosítanak ahhoz, hogy Budapest regionális központtá váljon, hiszen a feltételek adottak.

A tüdő szállításához szükséges légi és szárazföldi kapacitást is biztosítják. Ez körülbelül 300-400 millió forintot jelent.

Világszínvonalon teljesít a magyar orvosi csapat

Ma már egy nap alatt két átültetést is el tudtunk végezni – mondta el a Ripost-nak dr. Rényi-Vámos Ferenc osztályvezető főorvos.

Nagy csapatot kellett összeszervezni, de tudták, micsoda lehetőség egy új eljárás hazai meghonosítása. A rezidenseknek is világszínvonalú képzést tudunk adni. Az elmúlt egy évben eljutottunk oda, hogy a világ számon tart bennünket, és egyértelműen a szakmailag élenjáró országok közé kerültünk.”

 A fejlesztéseknek köszönhetően ma már olyan körülmények vannak Budapesten, mint Bécsben – tette hozzá az Országos Onkológiai Intézet Aneszteziológiai és Központi Intenzív Terápiás Osztályának vezetője, dr. Elek Jenő.

A második születésnap

Szenzációs siker a magyar egészségügyben: Van már tüdőátültetés Magyarországon!
Dr Elek Jenő (balról), Dr Rényi-Vámos Ferenc, Kéki Zoltán, és Rogán Antal a transzplantációs klinikán.
Fotó: Korponai Tamás

Újjászülettem. A műtét előtt oxigénpalackhoz voltam kötve, azóta viszont két születésnapom van – mondta a Ripost-nak Kéki Zoltán.  Ő egyike azoknak, akik áteshettek az életmentő műtéten. Az 5. beteg volt az országban, májusban műtötték. Ma már biciklizik, holott egy éve még vezetékek tartották életben.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...