Egy nemzetközi kutatócsoport újabb bizonyítékot talált a folyékony víz jelenlétére a Mars déli-sarki jégsapkája alatt. Ha pedig folyékony víz van, akkor abban élet is lehet.
Megvannak az első radarméréstől független bizonyítékok a folyékony víz marsi jelenlétére
A Cambridge-i Egyetem által koordinált együttműködésben a kutatók egy űrszondára szerelt lézeres magasságmérő adatait használták fel a Mars déli-sarki jégsapkájának feltérképezésére. A jégpáncél felszínének alakja, a magasság apró ingadozásainak mintázata egybecseng azoknak a számítógépes modelleknek a jóslataival, amelyek azt hivatottak szimulálni, vajon miként befolyásolná a jégsapka felszínét egy alatta megbúvó folyékony víztömeg.
Az eredmények megerősítik azokat a korábbi, jégen áthatoló radarral végzett méréseket, amelyeket egyes kutatók már akkor is a jég alatt meghúzódó víztömeg lehetséges bizonyítékaként értelmeztek. Ezt az értelmezést azonban annak idején többen vitatták, mivel más tanulmányok szerint.
A RADARON LÁTOTT JEL NEM FELTÉTLENÜL FOLYÉKONY VÍZBŐL SZÁRMAZOTT.
A Nature Astronomy csillagászati szakfolyóiratban most publikált közlemény szolgáltatja az első, radarmérésektől független bizonyítékot a Mars déli-sarki jégsapkája alatt rejtőző folyékony víz létezésére.
„Az új topográfiai adatok, a számítógépes modell eredményei, valamint a radarmérések együttvéve erősen valószínűsítik, hogy legalább egy jég alatti folyékony víztest létezik a mai Marson, amiből az következik, hogy a Marsnak még ma is geotermikus aktivitást kell mutatnia, különben nem tudná folyékonyan tartani a jég alatti víztömeget” – összegezte Neil Arnold, a Cambridge-i Scott Sarkkutató Intézet professzora és a kutatás vezetője.
Sokáig vitatták a folyékony víz létezési lehetőségét
A Földhöz hasonlóan a Mars pólusait is vastag vízjégtakaró borítja, s a két jégsapka együttes tömege nagyjából a grönlandi jégpáncéllal összevethető. Ugyanakkor a hideg marsi klímára való tekintettel sokáig az a feltevés tartotta magát, hogy a marsi sarki jégsapkák teljes vastagságukban, egészen az alapkőzetig fagyottak, ellentétben földi párjaikkal, amelyeknek a mélyén víz átjárta csatornák, sőt, nagy kiterjedésű jég alatti tavak húzódnak.
Ám az Európai Űrügynökség Mars Express műholdja által 2018-ban készített felvételek megingatták ezt a hipotézist. A műholdat egy MARSIS nevű, a jégpáncélon „átlátó” radarral szerelték fel, amely be tudott pillantani a Mars déli-sarki jégsapkája alá. A berendezés olyan területet tárt fel a jégpáncél fenekén, amely erősen visszaveri a radarjelet,
S EZT A KUTATÓK ELSŐ MEGKÖZELÍTÉSBEN A JÉGSAPKA ALATTI VÍZTÖMEG BIZONYÍTÉKAKÉNT ÉRTELMEZTÉK.
Későbbi tanulmányok azonban úgy érveltek, hogy a Marson ismerten létező száraz anyagok hasonló visszaverést produkálhatnak a jégpáncél alól.
A hideg éghajlat miatt ahhoz, hogy folyékony halmazállapotú víz legyen a jégsapka alatt, valamilyen belső hőforrásra, például a bolygó belsejéből eredő geotermikus hőre van szükség, méghozzá olyan sokra, amennyit a Mars bolygó mai állapotában nem feltételeztek. Ezért aztán a jég alatti tó létezésének igazolására valamilyen más, független bizonyítékot is találni kellett.
A földiéhez nagyon hasonló mintát kaptak
A Földön a jég alatti – ún. szubglaciális – tavak befolyásolják a felettük húzódó jégtakaró alakját, annak felszíni topográfiáját. A jég alatti tavak víztömege csökkenti a jégpáncél és az alatta fekvő kőzetágy közötti súrlódást, s ezzel módosítja a jég gravitáció hatására történő áramlásának sebességét. Ennek hatása pedig úgy nyilvánul meg a tó fölötti jégpáncél alakjában, hogy egy horpadás keletkezik a jég felszínén, amelyet egy kiemelkedés követ.
A Cambridge-i Egyetem kutatócsoportja a Sheffieldi Egyetem, a Nantes-i Egyetem, a dublini University College és az Open University munkatársaival kiegészülve egy sor különböző technikát alkalmazott a NASA Mars Global Surveyor műholdja által küldött, a Mars déli-sarki jégsapkájának felszíni topográfiáját leképező felvételek elemzésére.
EZ AZ A TERÜLET, AHONNAN A SZÓBAN FORGÓ KÉRDÉSES RADARJELEK SZÁRMAZNAK.
Az elemzés egy 10-15 kilométer hosszúságú felszíni hullámmintázatot tárt fel bemélyedéssel és a neki megfelelő kiemelkedéssel, amelyek a környező térszínhez képest néhány méterrel mélyebben, illetve magasabban fekszenek.
Ez a képződmény léptékében hasonló a földi szubglaciális tavak fölött látható hullámmintákhoz. A csoport ezután számítógépes szimulációk segítségével tesztelte, vajon a megfigyelt hullámmintát okozhatja-e a jégsapka mélyén, a kőzetágy és a jég között megbúvó folyékony víztömeg. A szimulációban először a teljesen fagyott jégtömeg folyását modellezték a Mars speciális feltételei között, majd a modellbe beillesztettek egy csökkentett súrlódású területet, ahol a szimulált jégtakaró a feltételezett víztömeg révén elcsúszhatott és felgyorsulhatott a kőzetágyon.
További változóként beiktatták a bolygó belsejéből érkező geotermikus hő mennyiségét. A szimuláció futtatásakor méretben és alakban a ténylegesen megfigyelthez igen hasonló hullámminták keletkeztek a modellezett jégtakaró felszínén.
Bizonyosnak látszik a folyékony víz jelenléte a Mars déli pólussapkája alatt
A modellben előálló topográfiai hullámminta hasonlósága az űrszonda felvételein látható valódi mintához, valamint a jégen áthatoló radarfelvételek értelmezése együttesen arra enged következtetni,
HOGY A MARS DÉLI-SARKI JÉGSAPKÁJÁNAK MÉLYE FOLYÉKONY VIZET REJT,
és hogy a Mars felszíne alatt a még mostanában is olyan magmatikus aktivitás zajlik, amelynek fokozott geotermikus hőleadása elegendő e víztömeg folyékony állapotban tartásához.
„A Mars körül keringő műholdak és a leszállóegységek olyan jó minőségű adatokat küldenek vissza nekünk, hogy a segítségükkel igazán bonyolult kérdéseket tudunk megválaszolni a bolygó felszínén, sőt, akár annak mélyén uralkodó viszonyokkal kapcsolatban, méghozzá ugyanazon technikák révén, amelyeket a Földön is használunk – szögezte le Arnold. – Izgalmas ezekkel a technikákkal a sajátunkon kívül egy másik bolygó dolgaiban is kutakodni.”
