17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzentszék mostantól hivatalosan elismeri Palesztinát

Szentszék mostantól hivatalosan elismeri Palesztinát

Életbe lépett a Vatikán és Palesztin Hatóság június végén aláírt megállapodása, miután az abban foglalt minden feltétel teljesült – közölte szombaton az egyházi állam. Ezzel a Szentszék mostantól hivatalosan, de facto is államként ismeri el Palesztinát.

Szentszék mostantól hivatalosan elismeri Palesztinát

A felek tárgyalásain idén május 13-án készült el az az átfogó megállapodás, amely 2000-ben kötött alapszerződésük nyomán szabályozza a katolikus egyház palesztinai tevékenységét, és megerősíti a közel-keleti helyzet békés, tárgyalásos rendezésének Vatikán általi támogatását.

A preambulumból és 32 cikkből álló megállapodásra, amely egyebek között a keresztények jogait védelmező előírásokat tartalmaz, a Vatikán úgy tekint, mint amely példaként szolgálhat az arab és muzulmán országok keresztény kisebbségükhöz való viszonyának rendezésére.

A dokumentum nyomatékosan a Palesztin Állam kifejezést használja.
Idén májusi római látogatása során Mahmúd Abbász elnököt békeangyalnak nevezte Ferenc pápa, és a szerződést egy hónappal később, június 26-án aláírták.

Az izraeli külügyminisztérium akkor sajnálkozását fejezte ki, amiért a Vatikán a Palesztin Hatóság államként történő elismerése mellett döntött, és azt hangoztatta, hogy az elsietett megoldás gyengíti azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyekkel a Palesztin Hatóságot akarják rábírni, hogy visszatérjen az Izraellel folytatott közvetlen tárgyalásokhoz.

Forrás: kárpáthír

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work