Szent Márton tiszteletére épült temploma már az 1332-ben kelt pápai tizedjegyzékben szerepel. A törökök 1550 elfoglalták és felégették a falut. Lakói 1700 után reformátusok lettek. 1788-ban Bajzáth József veszprémi püspök katolikus németekkel telepítette újra. Ekkor épült fel ma is álló késő barokk stílusú temploma, melynek védőszentje Szent Márton maradt. A templom az 1899-es tűzvész után nyerte el mai alakját. Közepes harangját 1899-ben ismeretlen mester, nagy és kisharangját 1928-ban Szlezák László öntötte. Orgonáját 1824-ben a Wilde műhely építette. A teljes szentélyfalat kitöltő Szent Márton apoteózisa című freskót Závory Zoltán festette 1978-ban. A Középen álló glóriás Krisztus köpenye és kitárt karja csaknem betölti a képmezőt. A képsor balról jobbra: a köpenymegosztás, Krisztus megjelenik Mártonnak, Márton gyógyító és missziós útjait, remeteségét és halálát ábrázoló jeleneteket mutatja. A régi oltár Szent Márton szobrát a kórus mellvédjére állították. A püspök pásztorbotot és könyvet tart a könyvre szőlőfürt van helyezve. A templomi zászlón Szent Márton püspök mögött Pannonhalma látképe van megfestve. A kórus alatt immaculata festmény látható P. Skoff. pinxit 1877. szignóval. Az elbontott főoltár amiens-i jelenetet ábrázoló festménye (Primus Skoff osztrák festő műve) az öregek otthonában van elhelyezve.

Bajzáth József

Szegényebb módú nemesi családból származott; a gimnáziumot Pozsonyban és Esztergomban végezve, 1738-ban az esztergomi érseki megyében papnak vették fel; a bölcselet s teológia tanulására Nagyszombatba küldték. 1745-ben ugyanott az érseki kancellária vikáriusa, 1750-ben a pesti királyi tábla ülnöke; 1751-ben pozsonyi, 1754-ben esztergomi kanonok, komáromi főesperes és apát; 1757-ben a szent István-rend lovagja s veszprémi prépost lett. Az 1765. országgyűlés után azonnal udvari tanácsossá és a magyar kancelláriánál referendáriussá nevezteték ki. 1771. október 13-án nyerte el a szent Jakabról címzett sümegi apátságot; ekkor már ansariai címzetes püspök volt. 1773-ban belső titkos tanácsos és alkancellár, 1777-ben veszprémi püspök lett. Részt vett az 1751. és 1765–1766. országgyűléseken, mint a pozsonyi és esztergomi káptalanok követe. Koporsója fölött Horváth János magyar, Nagy Ferenc és Zimányi Lajos István latin emlékbeszédet mondtak, melyek 1802-ben Veszprémben megjelentek.

Forrás: http://www.vendegvaro.hu/Romai_katolikus_templom_Szent_Marton_puspok

Wikipédia
Cím: Ajka Rendeki u. 32
Tel: +36 (88) 212-373
E-mail: [email protected]
Web: www.ajka.hu