Szent-Györgyi Albert a skorbut és az aszkorbinsav kutatása során rámutatott, hogy a skorbut csak az egyik következménye a C-vitamin-hiánynak. Ebben az esetben ugyanis kettős avitaminózis-rendellenességről van szó. Gondolunk itt elsősorban az aszkorbinsav különböző faktorainak hiányában bekövetkező vérzési rendellenességekre, mivel annak a hajszálerek permeabilitását befolyásoló specifikus tulajdonságai is vannak.
1937-ben Szent-Györgyi Albert és társa, Rusznyák István izolálta ezt az anyagot, és heszperitolként azonosította. Ezt követően Szent-Györgyi olyan gyümölcsökből és zöldnövényekből vonta ki – flavonoidok és antocianozidok formájában – ugyanezt az anyagot, amelyek leggazdagabban tartalmaznak növényi fenolvegyületeket.
Kémiai szerkezetüket illetően, különbözőségükből fakadóan a bioflavonoidok és az antocianozidok molekulái eltérő felépítésűek, jóllehet egymáshoz nagyon közeli, mondhatni azonos aktivitással rendelkeznek. Mindkettőjük szerkezetére jellemző viszont a fenilcsoport jelenléte. Az antocianozidok egyébként a flavonoidok nagy családjának egyik ágához tartoznak.
A P-vitamin-hatással rendelkező bioflavonoidok többen vannak: egyikük a Szent-Györgyi által citromból izolált citrin; a rutozid vagy rutin – amely a quercitolnak a rhamnózzal és a glukózzal alkotott vegyülete – különböző növények kivonata, mint például a ruta, a pohánka, a bodza, a dohány és a paradicsom; a katezinek származéka az epikatezin – amely az antociánnal rokon flavonolstruktúrával rendelkezik – az eszkulozid a dihidro-kumarin egyik származéka; az eszkozil az eszkulozid-metil származéka; és végül az antocianozidok olyan festékanyagok, amelyek számos növényi szervben megtalálhatóak heterozid-formában, és amelyek a szóban forgó növények vagy növényi részek színét adják.
A P-vitamin a főzés és a szabad levegőn történő oxidáció hatására lebomlik.
A bioflavonoidok elsősorban a déligyümölcsök – citrom, narancs, grape-fruit, mandarin – héjában, a héj alatti fehér részében, és a cikkelyeket borító hártyákban találhatóak. Különösen ajánlatos tehát a héj rágcsálása, amennyiben a gyümölcsöt nem kezelték előzőleg növényvédő szerekkel. A sárgabarack, a portoricói cseresznye, a ribiszke, a szeder, az eper, a a szilva és az aszalt szilva, valamint a vörös és a fehér szőlő is tartalmazza, de legnagyobb mennyiségben a fekete áfonyában van jelen. A hüvelyesekben szintén kimutatható a bioflavonoidok jelenléte, esetükben azonban – a pohánka kivételével – igen csekély koncentrációban. Ellentétben a paprikával, amely viszont igen gazdagon tartalmazza a különböző bioflavonoidokat.
A P-vitamin-szükséglet a C-vitamin-felvétel függvénye. Mindkét vitamin kölcsönösen erősíti egymás hatását. Minden alkalommal azonban, ha a táplálék vitaminantagonista-anyagot tartalmaz, mint például a földi karalábé epikatazinje, rendszeres vagy túlzott fogyasztás esetén jelentős P-vitamin-veszteséget idéz elő, amelyet tehát újabb élelmiszer-bevitellel kompenzálni kell. Körülbelül napi tízszer annyi C-, mint P-vitamin szükséges, hogy az említett szinergetikus hatás érvényesülni tudjon.
A tápanyag felszívódását követően, a bioflavonoidok anyagcseréje szorosan kapcsolódik ugyan a C-vitaminhoz, ugyanakkor jelentős mennyiségű P-vitamin szintetizálódik a bélrendszerben is. Így a szaprofitamikroba-flóra felhasználja a tápanyagban lévő cukrot – elsősorban a szaccharózt -, hogy réz hatására antociánt állítson elő.
A P-vitamin eljut minden hajszálérbe, és megtapad az erek falán – főleg az endothéliumon – ahol védő- és stresszellenes hatást fejt ki: az erek bizonyos telítettségénél az őket beidegző idegrostokra vérnyomáscsökkentő hatást gyakorol.
A P- és a C-vitamin szinergetikus vagy egymást erősítő hatása, kifejeződik az aszkorbinsav skorbutellenes hatásának fokozódásában is.
A flavonoidok anyagcsere-végtermékeit a vese választja ki, és a vizelettel üríti.
A fertőzés- és a magas vérnyomás elleni szerepeken túl, a P-vitamin legfontosabb tulajdonsága a kapilláriserek oly mértékű megerősítése, hogy az amerikaiak „the capillary permeability factor” névvel jutalmazták. A P-vitamin jelentős szerepet játszik bizonyos típusú vérzékenységek, egyes purpurák és némely cirrotikus hasűri folyadékgyülem kialakulásának megelőzésében.
Figyelemre méltó befolyással bír a fogínygyulladások enyhítésére is, hegesítve a véres foghúst és lokalizálva az ödémákat, amelyek bizonyos esetekben egészen a szájpadlásig terjedhetnek, ahogyan ez tapasztalható a krónikus fogágybetegségek esetén.
Az egyensúlyzavarok és szédülések spontán módon elmúlnak, ha nagy mennyiségben fekete áfonyát, szedret vagy déligyümölcsöt fogyasztunk. Ezzel egyértelműen bebizonyosodik a bioflavonoidok – elsősorban a rutin és a heszperin – pozitív hatása az agyi keringésre.
P-avitaminózis fennállása esetén a kapillárisok, azaz a hajszálerek fokozott érzékenysége, törékenysége figyelhető meg. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb bőrsérülés hatására kék, véraláfutásos foltok jelennek meg, amelyek a helyi erek vérzése miatti vérömlenyek – más néven hematómák – jelenlétéről tanúskodnak. Ezek nagysága, csakúgy mint a vitaminhiány esetében a sérülés fokától függően kisebb vagy nagyobb kiterjedésűek lehetnek. A különböző területeken – akár körülhatároltan, akár diffúzán – a purpura foltjai jelennek meg a bőrön, amelyek határozottan elkülöníthetőek a klasszikus hematómáktól, mivel a véraláfutásos foltok nem halványulnak el nyomkodás hatására. Ez a jelenség fokozottan észlelhető a menopausa állapotában lévő nőknél.
Abban az esetben, ha súlyosbodik a P-vitamin-hiány, az akut fogínygyulladás tartóssá válik, és mindaddig fennáll, amíg elegendő bioflavonoid bevitellel nem ellensúlyozzuk. Súlyosabb esetben agyi keringési zavarok is mutatkozhatnak, amelyeket azonban fentebb már említettünk..
Nem állhat fenn semmiféle, tápanyagból származó túlzott P-vitamin-felvétel, azaz P-hipervitaminózis, hiszen ha létezik is felesleg, azt a vese kiválasztja, és a vizelettel üríti.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu