7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó„Személyesen kérek bocsánatot az elgázolt kislánytól” – Megszólalt a sofőr, aki az...

„Személyesen kérek bocsánatot az elgázolt kislánytól” – Megszólalt a sofőr, aki az autójával nézőket sodort el Tótkomlóson

Tótkomlós — Felbőgő motor, egy hangos csattanás és sikolyok – kis híján súlyos tragédiával végződött a tótkomlósi rali vasárnap kora este.

A versenyzők a futam végeztével a levezető körükkel búcsúztak a nézőktől, amikor az egyik pilóta, K. A. autója a kanyarban kisodródott, majd a padkára felugratva a nézők közé repült. A balesetben tizenegyen megsérültek: egy kislányt életveszélyes állapotban vittek kórházba. Úgy tudjuk, azóta sikerült stabilizálni az állapotát.

Helyszíni beszámolók szerint a nézők emelték le a versenyautót a sebesültekről.

– Egy tized másodperc volt az egész. Miután nekimentünk a padkának, már nem tudtam irányítani a kocsit – kezdte a pilóta, aki még tegnap is sokkos állapotban volt a történtek miatt.

K. A. nagyon sajnálja a történteket: a pilóta több mint 10 éve vesz részt raliversenyeken

A rutinos versenyzőt megviselte a szerencsétlenség: a feleségével, aki a navigátora, már 10 éve róják a köröket. A baleset mindkettejüket nagyon megviselte.

– Nem tudom, hogyan fogjuk ezt feldolgozni – tette hozzá a sofőr. – Nem hárítom, hanem vállalom a felelősséget, és mindenben a rendőrök rendelkezésére állok. Most viszont az a lényeg, hogy a sérültek felépüljenek! – sóhajtott.

https://www.facebook.com/delmagyar/videos/375297329859646/?t=2

A pilóta elárulta: nem akarja annyiban hagyni a dolgot, próbálnak enyhíteni az érintettek fájdalmain: az önkormányzat mellett ők is felajánlották a segítségüket a sebesülteknek.

– Már megpróbáltam felvenni a kapcsolatot többek között a legsúlyosabban megsérült gyerek családjával is. Személyesen kérek bocsánatot az elgázolt kislánytól. Röstellem, ami történt, de az idő kerekét sajnos már nem tudom visszapörgetni! – fűzte hozzá megtörten a férfi.

K. A. nagyon sajnálja a történteket: a pilóta több mint 10 éve vesz részt raliversenyeken

Hangai Józseftől, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársától megtudtuk: összesen 9 embert szállítottak kórházba.

A történtek kapcsán a szervezők szűkszavú közleményt adtak ki, amelyben a sérülteknek mihamarabbi felépülést kívántak.

A tótkomlósi rali több mint 10 éve hagyománynak számít a városban. Ugyanis – ahogy minden évben – a bevételt idén is jótékony célokra ajánlják fel: szív- és cukorbeteg gyerekeken segítenének vele.

Rajthoz állt a fia emlékére

Tavaly októberben Székkutas közelében vonat balesetben lelte halálát két 18 éves fiú és párjaik szülei. Egyikük, Milán a Ladák megszállottja volt: apja és öccse – Milán álmát beteljesítve – a szerencsétlen véget ért tótkomlósi ralin debütáltak a felújított autóval.

Forrás: Blikk.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner