25.4 C
Budapest
2024. április. 28. vasárnap
HomeSzabadidőÁllatvilágSzemekbe zárt titkok – I. rész

Szemekbe zárt titkok – I. rész

Vajon a kutyák háziasítása segítette a modern embert, hogy megnyerje az evolúciós csatát a neandervölgyi emberrel szemben?

Ugyanakkor és ugyanazon a területen éltek. Ugyanúgy vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Az egyik mégis kihalt, míg a másik benépesítette a bolygót. Számos elmélet született arra vonatkozóan, hogy vajon miért haltak ki a neandervölgyi emberek, de az, hogy a kutyáknak is köze lehet hozzá, egészen új és érdekes perspektíva. – Pat Lee Shipman értekezése.

Mindannyian ismerjük a mondást, miszerint a kutya az ember legjobb barátja; a szívmelengető történetek, amelyek a kutyák hűségéről, önfeláldozásáról szólnak szintén nem ismeretlenek. Aki valaha is szeretett egy kutyát, ismeri azt a szinte elmondhatatlan érzést, amelyet a kutyák társasága, odaadása jelent. Lehetséges azonban, hogy nem csak ennyit köszönhetünk nekik. Elképzelhető, hogy nem csak az egyén szintjén mentettek meg embereket, hanem akár az egész fajunk is nekik köszönheti a létét, mégpedig annak, hogy kölcsönösen háziasítottuk egymást. A paleoantropológia egyik minduntalan felmerülő kérdése, hogy miért haltak ki a neandervölgyi emberek (Homo sapiens neanderthalensis), amikor ugyanabban az időben, ugyanazon a területen a mai ember (Homo sapiens sapiens) ősei fennmaradtak. (Ezek az ősök anatómiailag azonosak voltak a most élő emberekkel, bár viselkedésük területén természetesen sok mindenben különböztek.) A két faj Európában és a Közel-Keleten a 45-35 000 évvel ezelőtti időszakban élt egymás mellett, melynek vége felé a neandervölgyiek száma lecsökkent, míg a modern ember elterjedt. Mi történhetett?

Paul Mellars és Jennifer French, a Cambridge-i Egyetem kutatói 164, a franciaországi Dordogne-régióban talált lelet összevetésének adatait úgy értelmezik, hogy a vizsgált időszakon belül a mai ember, népességének ugrásszerű növekedéséből kifolyólag, egyszerűen elnyomta a neandervölgyieket. Mivel a leletekről nem minden esetben lehetett egyértelműen megmondani, hogy modern vagy neandervölgyi ember lakóhelyei voltak, ezért a kutatók abból indultak ki, hogy a fejlettebb kőeszközök feltárási helyeit a modern, míg a kezdetlegesebb eszközökét a neandervölgyi emberhez társították. Ennek az elképzelésnek az alapját az szolgálta, hogy ahol emberi maradványokat is találtak, ott ez az összefüggés volt megfigyelhető. Ténylegesen azonban nem tudhatjuk, hogy az, aki mellett a szerszámot találták vajon valóban a készítő is volt-e, mégis ez az azonosítási módszer a legelfogadottabb a gyakorlatban.

Mellars és French számos faktort hasonlított össze a vizsgálataik során, kezdve a leletek méretével, eloszlásukkal a régión belül, a szerszámok mennyiségével, a prédaállatok testtömegével (ezt a helyszíneken talált állati csontok alapján becsülték meg), majd 1000-éves periódusokra vetítették az eredmények átlagát. A vizsgálat eredményei szerint a modern ember ősei minden tekintetben felülmúlták a neandervölgyit. Valójában a különbség annyira jelentős volt, hogy Mellars és French számításai szerint a modern ősök népessége 10-szer olyan gyorsan növekedett, mint a neandervölgyieké, a vizsgált 10 000 éves időszak alatt. A modern ember jól, míg a neandervölgyi alulteljesített, annak ellenére, hogy ez utóbbiak már 250 000 évvel a modern ember megjelenése előtt Európában éltek. Miért nem sikerült jobban alkalmazkodniuk a körülményekhez, mint az “újonnan” érkezetteknek?

Feltevésekben nincs hiány. Egyesek szerint a klímaváltozás, mások szerint a modernebb fegyverek vagy éppen a társadalmi összetartás számlájára írható a végkifejlet, de mostanában számos egymástól független kutatás eredménye is abba az irányba mutat, hogy a modern ember dominanciája a neandervölgyi felett a kutya háziasításának köszönhető. Ez – valószínűleg egy apró, de lényeges anatómiai változással együtt, amely lehetővé tette a kutyákkal való jobb kommunikációt, – vezetett a faj sikeréhez.

Koponyák és lelkek

Egészen 2009-ig úgy hittük, hogy a kutyákat körülbelül 17 000 évvel ezelőtt háziasították, amikor a neandervölgyiek már régen kihaltak, majd megjelent Mietje Germonpré és kollégáinak (Belga Királyi Természettudományi Intézet) kutatási eredménye, akik kidolgoztak egy módszert, amelynek a segítségével azonosítani lehet a leleteknél talált kutya és farkaskoponyákat bizonyos indikátorok alapján. Ezzel a módszerrel a csapat három paleolit kutyakoponyát is azonosított, melyek közül a legrégebbi, egy 32 000 évesre datált maradvány volt a belga Goyet-barlangból.

Néhányan észrevételezték az addig talált legkorábbi lelet és a goyet-i maradvány között eltelt 15 000 éves különbséget, de ahogy a vizsgálati módszer elterjed, úgy telik ki az űr, és válik egyre valószínűbbé az emberek és a nagytestű kutyafélék korai együttélése. Csehországban 27 000, míg Szibériában 29 000 évesre becsült koponyákat is találtak azóta. Ezek közül az orosz leletet a háziasítás jeleit mutató egyik legkorábbiként tartanak számon.

Ugyan a leletek közül eddig egyik sem illik bele pontosan a modern ember és a neandervölgyi közös időszakába, de feltételezhetjük, hogy a háziasítás folyamata időbe telt, tehát mire látható fizikai jelei is voltak, addigra eltelt párezer év. A tudományos konszenzus szerint a kutyák háziasítása egybeesik a neandervölgyi-modern együttélés időszakával. Egyelőre azonban kutya-leletet csak a modern ember életterének feltárása során találtak, és ez arra enged következtetni, hogy a farkasokat és kutyákat modern őseink tartották nagy becsben. Az egyik Předmostí-ban talált kutyakoponya például élethűen, csonttal a szájában maradt fent. A csontot valószínűleg a halál után rövid idővel, a hullamerevség beállta előtt tették az állat szájába. A kutatók szerint a múltban a vadászkutyák nagy tiszteletnek örvendtek és valószínűleg rituális temetésben is részesültek.

A kutyák kiemelt szerepének másik jele, hogy ugyanezen az ásatáson kutyafogból készült ékszereket is találtak. A kőkorszaki emberre nem volt jellemző, hogy az általa elfogyasztott állatok csontjaiból személyes használati tárgyakat készítsen, ezért az átfúrt kutyafogak, amelyeket Předmostí-ban és más lelőhelyeken találtak arra enged következtetni, hogy a kutyákat nem tekintették tápláléknak. Szintén emellett szól, hogy a kőkorszaki falfestményeken az emberhez hasonlóan a kutyákat is ritkán ábrázolták, tehát valószínűleg az emberekhez közelebb állónak tartották a kutyákat.

Van más furcsaság is ezekkel a korai kutyaféle-koponyákkal: a Předmostí-ban talált kutya- és farkaskoponyák 20%-a át lett szúrva, amelynek valószínűleg rituális jelentősége volt, legalábbis erre enged következtetni a mai északi vadászó népek szokásairól szerzett tapasztalat. Germonpré és kutatótársai úgy vélekednek, hogy

a nagy számban a lelőhelyen talált, átfúrt vagy csonttal a szájában fellelt kutya koponyák arra utalnak, hogy a kutyafélék és az emberek között különleges kapcsolat állt fenn; elképzelhető egy olyan kutya/farkas szertartás, amely a lelkek küldésére szolgált.

Kosztért, kvártélyért

Tényleg annyira fontosak voltak a kutyafélék a modern ember-ősök életében, hogy rituális jelentőséget tulajdonítsanak nekik? Vagy éppen, hogy az őr évükön tegyenek szert versenyelőnyre a neandervölgyiekkel szemben? Nincs lehetőségünk rá, hogy megfigyeljük, hogy a régen élt őseink hogyan élték a hétköznapjaikat, és azokban milyen szerepe volt a kutyáknak, de felmerül pár érdekes lehetőség. A csontleletekből tudjuk, hogy a kőkori kutyák nagytermetűek voltak, általában legalább 32 kg-ot nyomtak és marmagasságuk meghaladta a 61 cm-t, ami nagyjából egy mai németjuhász méretének felel meg. Germonpré és társai szerint ezek a hatalmas állatok, a mai északi szánhúzókhoz hasonlóan, teherhordó állatok lehettek. A Feketeláb és Hidatsa törzsek az Amerikai Nyugaton szintén tenyésztettek kutyákat a terhek vontatására, vagy arra, hogy a hátukra kötött csomagokat szállítsanak velük.

A hat paleolit lelőhely közül ötnél találtak akkora húsos csontokat, amelyeket bizonyára a vadászterületről vonszoltak valahogy haza. Ha a kutyák cipelték a zsákmányt, akkor az emberek számára ez energiamegtakarítást eredményezett, azaz több energiát tudtak hasznosítani ugyanannyi zsákmányból, még akkor is, ha a kutyáknak is juttattak belőle. A több étel pedig jobb egészséghez vezetett. A jobban táplált nők több gyermeket tudtak kihordani és szoptatni, ami a népesség gyors növekedéséhez vezetett.

A kutyák ennél közvetlenebb módon is hozzájárulhattak a vadászsikerhez. Vesa Ruusila és Mauri Pesonen, finn kutatók a mamutvadászat mai analógiájára a rénszarvas vadászatot vették górcső alá. A finn vadászok nagytestű kutyákat, finn szarvas-vadászkutyákat és finn spitzeket használnak arra, hogy ugatásukkal helyben tartsák a prédát, amíg a vadászok megközelítik és kisebb távolságról, pontosabban elejtik őket. A vizsgált vadászatokon a kutya nélkül vadászó csoport által átlagosan elejtett préda tömege 8.4 kg volt naponta, vadászonként; míg a kutyás vadászat esetében ugyanez a szám 13.1 kg volt, ami 56%-os növekedésnek felel meg.

A ma élő vadászó népek esetében, akik kisebb testű kutyákkal vadásznak kisebb prédára, a kutyás vadászat szintén sokkal eredményesebb, mint a kutyák nélküli. Jeremy Koster és Ken Tankersley, a Cincinnati Egyetem kutatói, a nicaraguai Mayanga és Miskito törzsek vadászatait tanulmányozták. Az emlősállatok elejtésekor az esetek 85%-ában kutyákat is bevontak, és a kan kutyák – akik nagyobb testűek, – több vadat segítettek elejteni, mint a szukák. A kan kutyák átlagosan havonta 20 kg hús elejtéséhez járultak hozzá, a legsikeresebb példányok akár 100 kg-ot is segítettek zsákmányolni. A legeredményesebb szuka 35 kg-os havi mennyiséget ért el. A vizsgált kutyák 11-12 kg testtömegűek voltak, tehát saját súlyuk többszörösét is házhoz hozták minden hónapban.

A kutyák növelték a vadászat sikerét, mivel előbb vették észre a prédát, mint az emberek. A vad fellelése ugyanis az ember számára a legnehezebben elsajátítható képességek közé tartozik. A kutyák kilencszer gyakrabban találták meg az agutikat (kistestű, 2-8 kg közötti rágcsálók), de a tatukat is 6-szor gyakrabban találták meg a kutyás vadászok, mint a kutya nélkül vadászó társaik. A vadászat legsikeresebb válfaja a tapírok kutyával és fegyverrel történő elejtése volt.

Cikk és címlapkép: kutyabarat

Folytatjuk….

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem