Hirmagazin
Image default
Külföld

Szélsőbaloldali tüntetők szakították meg az iszlamizáció elleni demonstrációt Németországban

Berlinben a migránsok által elkövetett erőszak és a gyermekházasságok ellen demonstráltak szombaton a Women’s March elnevezésű felvonuláson, amelyen megjelentek szélsőbaloldali ellentüntetők is.

felvonulást egy volt muszlim, jelenleg nőjogi aktivista, Leyla Bilge szervezte. Azt követelték, hogy a kormány tegye biztonságosabbá az országot, ellenőrizzék a határokat, és toloncolják ki az összes illegális migránst.

Viszont a demonstráció nem tetszett a szélsőbaloldaliaknak, ezért ellentüntetést szerveztek. Blokádot állítottak fel és nem engedték, hogy a tömeg továbbhaladjon. Az ellentüntetők között volt több zöld és baloldali politikus is. A háromórás blokádot követően az emberek kisebb csoportokban próbálták elérni a tüntetés végső helyszínét.

A szélsőbaloldaliak illegálisan állták útját a tömegnek, ezért a rendőrségi szóvivő szerint a blokád miatt büntetés is járhat. Az ellentüntetők körülbelül 900-an lehettek.

Több német lap is úgy próbálta beállítani a jobboldali demonstrálókat, mintha nácik, rasszisták lennének, de a helyszínen készült képek alapján, a baloldali sajtó állításaival ellentétben átlagos német polgárok vettek részt a felvonuláson.

A tüntetők kifogásolták, hogy a rendőrség semmit sem tett azért, hogy a szélsőbaloldaliak blokádját megszüntessék, és a tömeg továbbhaladhasson.

Forrás: 888.hu

Kapcsolódó hírek

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza

A hawaii Nagy-szigeten a Kilauea vulkáni területen tavaly december 23. óta zajlik a lüktető vulkáni működés. Szerdán immár 15. alkalommal robbant felszínre a bazaltos magma, ez alkalommal 31 órán keresztül zajlott a kitörés – képek, videók

Géza