Az LMP-s Szél Bernadett egyre több bizonyítékát adja annak, hogy ő is a „Soros-hálózat” zsebében van – így reagált a Fidesz Szél Bernadett évértékelő beszédére.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje szombaton, Budapesten tartotta évértékelő beszédét, amelyben ellenzéki politikushoz méltóan szidta a jelenlegi kormányt, majd mindent megígért a választóknak.

A Fidesz közleményében kifejtette:

korábban maga Szél Bernadett is egy bevándorlásszervező Soros-egyesületnél dolgozott, amely szerint a migránsok jobbak, mint a magyarok. Most pedig a magyar parlamentben és az Európai Parlamentben is Soros érdekeit szolgálja – fogalmaztak, felidézve, hogy az LMP az EP-ben eddig minden migránspárti javaslatot elfogadott.
Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A nagyobbik kormánypárt szerint Szél Bernadett egy újabb kiábrándító baloldali politikus, aki Soros zsebében van, s aki az LMP-ből is csak egy újabb kiábrándító baloldali pártot csinált – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI