Home Szabadidő Kultúra Székelyföld megtelik a hétvégén

Székelyföld megtelik a hétvégén

hirmagazin 2015 05 23 070434
2015. 05. 23. – 06:57
forrás: hirado.hu

Annak, aki nem foglal jó előre szállást Csíksomlyón, májusban már kevés reménye lehet az ott alvásra a pünkösdi búcsú idején – a jövőre nézve azonban találhat néhány hasznos tanácsot összefoglaló cikkünkben.
Korán el kellett indulnia annak, aki részt akart venni a csíksomlyói búcsún, amelyre pünkösdkor rendre több százezren, akár félmillióan is ellátogatnak. A legnagyobb magyar katolikus búcsújáró helyre nem csak Magyarországról és Erdélyből, hanem a világ szinte minden pontjáról utaznak hívek. Az oda vezető út hossza és a rendezvény mérete miatt a részvétel körültekintő szervezést kíván.

Autópálya szinte nincs, de lehet haladni

Az utazás, szállás, ellátás és így a költségek paraméterei nagyon különbözőek lehetnek. Budapestről közúton nagyjából 700 kilométer a távolság, ám ha valaki Sopronból indul, már majdnem 900 kilométer kell megtennie, míg Nyíregyházáról csak kevesebb, mint 500-at – ami autóval körülbelül 6-12 órás utazással egyenlő.

Az Erdélyben tervezett autópályáknak eddig csak viszonylag rövid szakaszai épültek meg, de a főutak minősége ma már jónak mondható. Az utazók ezzel együtt is találkozhatnak nehezebben járható, rossz minőségű útszakaszokkal, amíg eljutnak a Kárpátok keleti karéja felé eső Csíksomlyóra.

A csíksomlyói búcsú 2014. június 7-én. (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Járművenként az üzemanyagköltség – 8 literes fogyasztással és körülbelül 400 forintos literenkénti árral számolva – budapesti indulással és érkezéssel körülbelül 40-45 ezer forint. Ehhez hozzátevődik a Romániában kötelező útdíj, amit a határon kell kifizetni. Ennek összege személygépkocsi esetében 3 euró, azaz közel ezer forint hét napra, buszok után pedig ennek többszörösét, akár 45 eurót is elkérhetnek – ez azonban fejenként természetesen kevesebbre jöhet ki, mint az autózóknál. Aki elmulasztja kifizetni az útdíjat, azt komoly összegre büntethetik.

A sok zarándok miatt a határon kilométeres sorok is kialakulhatnak, amit a hatóságok igyekeznek kezelni, de így is előfordulhat, hogy huzamos ideig kénytelenek várakozni az utazók.

Ingyen és luxusáron is meg lehet szállni
Az idén május 23-án, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét az erdélyi Csíksomlyón. Az eseményhez kapcsolódó ünnepi programok azonban már 22-én megkezdődnek. Az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, abban az évben, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. A szombati nagymisét a templom feletti Kis-Somlyó és az azon túl emelkedő, 1035 méter magas Nagy-Somlyó erdős hegye közti széles hágó gyepén tartják.

A magyarországi zarándokok általában buszokkal és autóval vágnak neki az útnak, de egyedi vonatjáratok is indulnak. Ilyen a Boldogasszony zarándokvonat, a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz, amelyekkel körülbelül 60 ezer forintért lehet a magyarság legnagyobb búcsújáró helyére utazni. Ez fedezi a szállásdíjat három éjszakára, a félpanziós ellátást, a kalauzolást, valamint a helyi közlekedés árát is.

Azok, akik nem a szervezett vonat utat választják – ők vannak többen –, általában éjszakánként 20-25 euróért, azaz 6-8 ezer forintért szállhatnak meg egy jó minőségű panzióban. Az általános szállásköltségeket azonban nehéz meghatározni, mert a zarándokok jelentős része – magán- vagy egyházi szervezésben – hittestvéreknél, családoknál, barátoknál alszik nagyon kis összegért vagy ingyen, és olyanok is vannak, akik felső kategóriás helyen, drágán szállnak meg. Sőt, olyanok is akadnak, akik nem alszanak meg ott, hanem még este visszaindulnak Magyarországra.

Pénzt mindenképp váltani kell, mert a forintot ugyan több szálláshelyen is elfogadják, de a boltokban, áruházakban már nem. Román lejt könnyen lehet váltani Erdélyben, mindjárt a határon, és beljebb, Székelyföldön is több helyen el lehet adni a magyar fizetőeszközt, az árfolyam 70 forint körül jár.

Most már nem fog menni a szállásszerzés

Az erdélyi születésű Cseke Vanda, aki civilként többször szervezett utakat nagyobb társaságoknak Csíksomlyóra felhívta rá a figyelmet, hogy csak annak van esélye szállást találni, aki már jó előre szervezett magának. Sokan már január-februárban szállást foglalnak maguknak, amit jól tesznek, mert a búcsú előtti napokban szinte lehetetlen férőhelyhez jutni. Pünkösdkor nem csak Csíksomlyón, illetve Csíkszeredán telnek be a helyek, de a távolabbi településeken, például az 50 kilométerre fekvő Székelyudvarhelyen is. Ha pedig már valakinek van szállása, érdemes az étkezésre is befizetni, mert ilyenkor a környék éttermei is megtelnek – tette hozzá.

A parkolás a Csíkszereda központjától 3-4 kilométerre fekvő Csíksomlyón a rendezvények idején lehetetlen vagy értelmetlen, mert ha a búcsú kezdete előtt le is teszi valaki a járművét a zarándokhely közelében, másnap a rendőrség lezárja az autók és buszok elől a területet. Ez azt jelenti, hogy ha az autós vissza akar jutni a szállására, szinte biztos, hogy gyalogolnia kell, járművével nem tud kijutni. A bevett eljárás ezért az, hogy az autók és buszok Csíkszereda peremén, illetve a városon kívül parkolnak, a hívek gyalog mennek a kegyhelyre.

A több százezres zarándok segítésére, útbaigazítására a helyszínen nagyon sok segítő van jelen, és természetesen a mentők is készenlétben állnak. Cseke Vanda szerint, bár a tömeg hatalmas, nincsenek konfliktusok, atrocitások, az emberek nagyon fegyelmezetten viselkednek, áthatja őket a pünkösdi áhítat.

Exit mobile version
Megszakítás